Béci is csak fogta a fejét, nem hitte el, amit lát és hall, mert a lányok nagyon-nagyon rápörögtek a feladatra, alig várták, hogy valami hasonlóban legyen részük, miközben egymást próbálták akadályozni, hogy a lehető legjobb szetteket rakják össze maguknak.
Edina és Csuti a korábbi nehéz időszakok ellenére is jó párosként működnek együtt, és sokat nevetnek.
Többek között erre is magyarázatot adott a híres rapper és énekes, igyekezett tisztába tenni a dolgokat.
Guszti és Vivien is úgy gondolta, hogy Csuti a legtiszteletlenebb a párjával a Nyerő Párosban, ami okozhatott némi feszültséget.
Norbi nemigazán fogta vissza magát, keményen kimondta a véleményét, amikor az volt a kérdés, hogy melyik páros öltözködik a legrosszabbul a Nyerő Párosban.
Norbi és Odett még a szimpátiaszavazás előtt feszültek egymásnak, aminek csúnya összeveszés lett a vége.
Nincs megállás, egy újabb sztárpárnak kellett elhagynia a Nyerő Páros villáját, ők már nem folytathatják a játékot.
Csuti meg szerette volna beszélni a dolgot Kingával, aki azonban nemigazán volt nyitott erre, ami újabb kellemetlenebb perceket jelentett a villában.
Azt kell mondjuk, hogy Kulcsár Edina komolyan meglepett bennünket, nagyon érezte a ritmust, a hangja sem volt rossz, és közben kívülről fújta L.L. Junior dalait.
Csutinak sok volt, amit Guszti csinált, miközben még neki állt feljebb, noha korábban is rendre ő beszélte ki a párjával közösen Edináékat.
Az eddigi legintenzívebb adáson vagyunk túl a Nyerő Páros ötödik évadában, bőven volt mit nézniük a nézőknek péntek este.