A magyar válogatott szeptember 26-án fogadja az EB-n döntös, de a világbajnokságról lecsúszó csapatot.
A kedden vállsérülést szenvedett védő esetében jó esély van a szövetségi kapitány szerint arra, hogy Szalai Attila a csapat rendelkezésére állhat a Nemzetek Ligájában.
Marco Rossi szövetségi kapitány még mindig nem tette túl magát a vb-selejtezőkön elszenvedett vereségeken, s bár várja a Nemzetek Ligáját, úgy véli, érdemes lenne szembenézni a valósággal is.
A magyar válogatott az Eb-ezüstérmes angolokkal kezd a Nemzetek Ligájában.
A magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnok olasz csapattal is azonos csoportba került a Nemzetek Ligája 2022/23-as idényének csütörtöki sorsolásán.
Két táborra szakadt a labdarúgást szeretők köre Mbappé vitatott gólja után, amellyel Franciaország 2-1-re legyőzte Spanyolországot a Nemzetek Ligája döntőjében.
Nagy Ádám is rendkívül büszke a csapatra, és szerinte a csapat immáron „extrák” nélkül is képes nyerni, és ezt jól bizonyították a törökök ellen.
Ugyanakkor fontos, hogy ne vegyenek vissza, továbbra is úgy végezzék a munkájukat, mint eddig. Dibusz Dénes sem bízza el magát, de ilyen eredményekre még ő sem számíthatott.
Immáron senki sem veheti félvállról a magyar válogatottat, még a legnagyobb csapatok sem, akik akár egy nagyobb pofonba is belefuthatnak.
Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya több szempontból is szürreálisan figyelte az eseményeket a törökök ellen.
Gera Zoltán asszisztensként egészen közelről figyelhette, ahogy a magyar válogatott legyőzi Törökországot, és ezzel megszerzi az első helyet a csoportjában a Nemzetek Ligájában.