Magyarország kormányszóvivője sem akarta kihagyni a lehetőséget, megnézte a magyar válogatott legutóbbi mérkőzését Anglia ellen, és több mint boldog volt.
Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztere is mérhetetlenül büszke a honfitársaira, akik egy újabb nagy sikert arattak a Nemzetek Ligájában.
Voltak idők, amikor az esélytelenek nyugalmával állhattunk ki a törökök ellen, most azonban fordult a kocka, és a magyarok magasabb szintet képviselnek.
Megnyerte a magyar válogatott a Törökország elleni Nemzetek Ligája mérkőzést Sigér Dávid és Varga Kevin góljával, melynek következtében feljutottunk a Nemzetek Ligája A divíziójába, a legnagyobb válogatottak közé.
A szerda esti, Törökország elleni Nemzetek Ligája mérkőzés 57. percében megszerezte a vezetést a magyar válogatott, Sigér Dániel góljának köszönhetően, megerősítve ezzel az első helyünket a B divízió tabelláján.
Mint azt korábban is írtuk, a magyar válogatott szintet lépett, és legutóbb, amikor a csapat több alapemberét is kénytelen volt mellőzni, ugyancsak képes lett volna megszerezni a három pontot.
Egy újabb nagyon fontos mérkőzés vár a magyar válogatottra, ezúttal a törökök ellen a Nemzetek Ligájában, szintén hazai pályán. Minden esélyük megvan arra, hogy csoportelsők legyenek.
Ha szerbek nyernek az oroszok ellen, és a magyar válogatott legalább 1 pontot szerez a Puskás Arénában a törökökkel szemben, Magyarország csoportelső lesz.
Eljutottunk arra a szintre, hogy a magyar válogatott nem örülhet igazán az 1 megszerzett pontnak sem, hiszen kiváló minőséget képviselnek, és egyértelműen jobbak voltak, mint a szerbek.
Ljubisa Tumbakovic, a szerb labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya úgy nyilatkozott, hogy nehéz lesz felállnia a csapatának a Skócia ellen elszenvedett vereséget követően, amelyen eldőlt, hogy nem jutnak ki a 2021-es Európa Bajnokságra
A szövetségi kapitány Marco Rossi elkapta a koronavírust, így az U21-es válogatott szövetségi edzője, Gera Zoltán veszi át a helyét az Izland elleni mérkőzés idejére