A szokásos információk mellett, mint az időben érkezés, valamint a közösségi közlekedés előtérbe helyezése mellett a sportszerű drukkolásra is felhívta a szurkolók figyelmét a Magyar Labdarúgó Szövetség.
A magyar válogatott szeptember 26-án fogadja az EB-n döntös, de a világbajnokságról lecsúszó csapatot.
Csak az első órákban több mint százezer jegyigénylés futott be.
Deutsch Tamás is frappánsan reagált, miután a magyar válogatott félelmetesen nagy győzelmet aratott Anglia ellen.
Nem bánnak kesztyűs kézzel Southgate együttesével a brit lapok.
A magyar válogatott egy emberként köszönte meg a támogatást, méghozzá úgy, hogy hangosan elénekelték a himnuszt a honfitársai előtt állva.
Magyarország kormányszóvivője sem akarta kihagyni a lehetőséget, megnézte a magyar válogatott legutóbbi mérkőzését Anglia ellen, és több mint boldog volt.
A támadás következtében vágások és zúzódások keletkeztek a rendőr fején, emellett további vizsgálatok várnak rá.
A britek igazán egyvalamire igyekeztek építeni, de ahelyett, hogy sikerrel jártak volna, egy történelmi jelentőségű pofonba futottak bele.
A magyar igazságügyi miniszter a magyar futball legnagyobb legendájáról is megemlékezett, ami most nagyon büszke lenne.
A magyar válogatott jelenleg a fénykorát éri a fiatal és tapasztalt játékosokkal, akik bárki számára komoly gondot tudnak okozni.