Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

„Az orosz nép fogja eldönteni, milyen sorsra jut Putyin és az összes cimborája”

Nadhim Zahawi arról nyilatkozott, hogy „ami Ukrajnában történik, az egy illegális invázió”, akik pedig részt vesznek a háborús bűnök elkövetésében, „egy nap felelni fognak a tetteikért”.

További Hírek

Forrósodik a hangulat Nagy-Britanniában, miután összecsapásokba torkollt az új bűnügyi törvény elleni tüntetés Bristolban

Egymásra mutogatnak a szervezők és a hatóságok, miután Bristolban vasárnap a sokakat felháborító új gyülekezési törvény elleni tiltakozások összecsapásokba torkolltak, melyben rendőrök és tüntetők is megsérültek.

Aggasztó döntést hozott Boris Johnson az atomfegyvereket illetően

Az Egyesült Királyság teljesen átalakíthatja a nukleáris fegyverarzenáljára vonatkozó politikáját, és a denuklearizáció helyett a készlet bővítése veheti kezdetét – erre utal Boris Johnson legutóbbi döntése is.

Már januárban is hatalmas kiesést okozott a brit kereskedelemben a Brexit

Nagy-Britanniából 40,7%-kal kevesebb árut vittek az Európai Unióba, miközben januárban a koronavírus első hulláma óta nem zsugorodott ennyivel a gazdaság.

Nagy-Britannia elveszítette tengeri növényzetének 90 százalékát

Súlyos ökológiai katasztrófa fenyegeti az Egyesült Királyság partvidékét, ami a klímaváltozásra is jelentős hatással lehet.

Tenger felett lebegő hajót kaptak lencsevégre Nagy-Britannia partjainál

Az egészen bizarr fotón az látszik, amint egy hatalmas teherhajó a brit Cornwall kikötőjéhez közel levitál az alatta található óceán felett.

Kizárólag koronavírus-vakcinával beoltott turistákat fogad májustól Ciprus

A ciprusi kormány bejelentette, hogy megnyitja kapuit a covid-védőoltáson átesett brit turisták előtt, azonban az utazással kapcsolatos szigorítások és korlátozások továbbra is érvényben maradnak.

Újabb koronavírus-mutációt azonosítottak Nagy-Britanniában

Az egészségügyi hatóságok ismét egy új covid-mutáció nyomaira bukkantak az Egyesült Királyságban, amelyet már 16 páciens el is kapott az elmúlt néhány hét során.

Virtuális valóságban képzik ki a brit katonákat

A brit hadsereg a legkorszerűbb megoldást választotta katonái kiképzésére, mégpedig a VR-t, ami a modern kor egyik legígéretesebb találmánya.

Hatalmas tűzgolyó világította be vasárnap este Nagy-Britannia egét

Nagy-Britanniában vasárnap helyi idő szerint 21:55 perckor vált tűzgolyóvá egy meteorit, lázba hozva a lelkes csillagvizsgáló-közösséget. Az UK Meteor Network által tűzgolyónak nevezett jelenséget több kamera is rögzítette, mind biztonsági, mind fedélzeti kamerák, ahogy lassan ereszkedik a föld felé, hatalmas törmelékdarabokat maga mögött hagyva, írja a Guardian. A szervezet szerint a tűzgolyók abban különböznek a […]

Egy Berlinben élő olasz férfi brit kórházat fenyegetett bombamerényletekkel

Négymilliárd forint értékű kriptovalutát követelt egy olasz férfi Berlinből, azzal fenyegetve, hogy felrobbant egy brit kórházat, amennyiben nem teljesítik a követeléseit.