Idén júniusban kezdték el bevezetni, első körben kizárólag az amerikai felhasználóknál.
Hírességek is vannak bőven az új regisztrálók között.
A hírek szerint a Twitter azzal fenyegetőzik, hogy pert indít a Facebook anyavállalata, a Meta ellen a Threads miatt.
A lépéssel egyértelműen a Twitter körüli nem túl pozitív történéseket szeretné kihasználni a Meta.
A Meta csütörtökön olyan információkat tett közzé, melyek célja, hogy segítsen a felhasználóknak megérteni, hogyan befolyásolja a mesterséges intelligencia azt, amit a Facebookon és az Instagramon látnak.
A Meta blokkolhatja a hírek megosztását a Facebookon és az Instagramon, miután a kanadai kormány olyan törvényt fogadott el, amely arra kényszeríti a vállalatot, hogy fizessen a tartalomért.
Malajzia közölte, azért tesz jogi lépéseket a Facebook anyavállalata ellen, mert az nem távolította el a kormány szerint "nemkívánatos" bejegyzéseket.
A Facebook anyavállalata, a Meta mesterséges intelligenciával turbózza fel egyik legnépszerűbb alkalmazását.
A Meta már hónapok óta pénzügyi nehézségekkel küzd, a legutóbbi vállalati találkozón pedig új AI-eszközöket mutattak be.
A Giphy-t a Shutterstock vásárolta fel.
Hétfőre volt várható az ír adatvédelmi hatóság döntése, most pedig megérkezett: a Metát 1,2 milliárd euróra (!) bírságolták az uniós adatvédelmi rendelet megsértése miatt.