Rövid időn belül ismét Magyarországra látogat Ferenc pápa, akinek a programja is ismert.
A szomszédok elmondása szerint a nagypapa hívta ki a mentőket, aki szintén kórházba került.
Állítása szerint néha egy vásárlás nálunk családi programmá alakul át, ami nem feltétlenül szerencsés.
A cikk szerzője szerint „kollektív Stockholm-szindrómáról” lehet szó, Magyarország pedig a „legsúlyosabb eset”.
Bár a szerdai árak úgyszintén csökkenésre hívják fel a figyelmet, a pénteki árakhoz képest azonban még így is valamivel magasabbak.
Nemrég jelentős összeggel növelte a kormány a titkosszolgálatok költségvetését, a támogatások egy része pedig bérköltségre megy.
Boros Péterné szerint ehhez korszerűsítésre, valamint home office elrendelésére is szükség lenne.
A vezérigazgató szerint elkerülhetetlen a jegyáremelés, hiszen a jelenlegi helyzetben is egyensúlyban kell tartani a cég gazdálkodását.
A szakértő szerint hidegebb munkakörnyezetben gyakrabban fordulhat elő felfázás és légúti betegségek is, de alkalmazkodnunk kell a jelenlegi helyzethez.
Elmondása alapján lehet vitázni arról, hogy mennyire igazságos vagy tisztességes mindaz, amit tesz, ám „az ember a sajátjaiért küzd”.
A beszámoló szerint az októberig tartó magyar parancsnokság alatt szolgálatot teljesítő jelenlegi magyar kontingens csaknem 500 katonával vesz részt a műveletben