Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
364,88 Ft
Euró
394,20 Ft
Font
461,20 Ft
Bitcoin
71,467 $

Hivatalos: Ferenc pápa áprilisban Magyarországra látogat

Noha már korábban is volt róla szó, most megerősítették a sajtóértesüléseket.

Fotó: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi
Belföld

Borbély Fanni

Szerkesztő

A katolikus.ma értesülései szerint Ferenc pápa még idén, a tervek szerint áprilisban Magyarországra látogat. Eme értesülést azóta több egyházi és diplomáciai forrás is megerősítette: úgy tudni, hogy a másfél éve tervezett látogatás húsvét után, április végén fog megvalósulni.

A katolikus egyházfő legutóbb 2021. szeptember 12-én látogatott el Magyarországra, amikor a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjén jelent meg, s a statio orbis misét celebrálta a Hősök terén. Soron kívül Szoboszlai Dominik az Arénában tart közönségtalálkozót az Európa-bajnokság előtt

Az eseményt megelőzően találkozott Orbán Viktorral, és az akkori köztársasági elnökkel, Áder Jánossal. Akkor csak pár órát töltött Budapesten, majd Pozsonyba utazott, hogy apostoli látogatást tegyen Szlovákiában.

Ahogy arról korábban is beszámoltunk, Ferenc pápa egy régóta tervezett útját valósította meg idén: január 31. és február 5. között a Kongói Demokratikus Köztársaságba és Dél-Szudánba látogatott.