Lemondásának bejelentése után nem sokkal létrejött egy Facebook-oldal azzal a címmel: „Kiállok Novák Katalin mellett”. Az ott megjelent bejegyzést többek között Novák Katalin korábbi főnöke, Balog Zoltán is megosztotta.
Áder János hosszú idő után átadja a helyét, új köztársasági elnököt választ a parlament.
Csaknem két és fél órát töltött a levegőben.
Teszi ezt annak érdekében, hogy az előtte álló új feladatokra koncentráljon, ami pályafutása eddigi legérdekesebb kihívásának ígérkezik.
A miniszterelnök frissen megnevezett jelöltje hittel, lélekkel, szívvel készül a feladatra.
Orbán Viktor bejelentette, hogy kit jelölnek Áder János leköszönése utánra.
Már régóta foglalkoztatta a sajtót és a politikai elemzőket a kérdés, hogy Áder János második megbízatásának lejárta után vajon ki lehet a következő köztársasági elnöke Magyarországnak.