Az Európai Unió megfigyelői összesen 29 millió adag titkosan tárolt vakcinát találtak Róma közelében, amelyeket első vizsgálat alapján Nagy-Britanniába terveztek szállítani.
Az egyik legveszélyesebb tulajdonsága az új koronavírus-fertőzésnek a kiszámíthatatlansága, valamint az, hogy nehéz megjósolni, milyen kórlefolyásra számíthatnak a páciensek.
A Virginia Commonwealth University Massey Rákközpontjának kutatócsapata Paul Dent professzor vezetésével rájött, hogy az AR-12 nevű rákgyógyszer lelassíthatja a COVID-19 fertőzésért felelős vírus terjedését az egészséges sejtekben.
Dr. Szepesvári Szabolcs, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház főigazgatója megerősítette, a kiskunhalason növekvő esetszámokra tekintettel keddtől ideiglenesen beszűntetik a fizetős PCR-tesztek elvégzését.
Miközben a világon a gyógyszeripari vállalatok éjt nappallá téve azon dolgoznak, hogy kifejlesszék a hatékony, egyben biztonságos COVID-19 elleni vakcinát, az Egészségügyi Világszervezet bejelentette, hogy egy új gyógynövényes kezelés klinikai kísérleteit engedélyezték.
A hétfőtől érvényben lévő kötelező maszkviseléssel kapcsolatban aggályait fejezte ki kedden a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete, akik megfelelő pihenőidőt szeretnének kiharcolni a munkáltatóktól.
A franciáknál most már elég régóta tapasztalható ez a fajta növekedés a számokban, ami a halálos áldozatokat is érinti.
Dr. Anthony Fauci is igyekezett rámutatni arra a tényre, hogy ezek a számok még mindig túl magasak, amiket le kell nyomniuk a téli időszak előtt.
A koronavírus mindenre hatással van, így többek között a nagy televíziós sorozatokra is. Most azonban jó hírt kaptak a nézők, valamint a rajongók.
A koronavírus-pandémia következtében az üzletlánc a hazai termékek arányát jelentős mértékben növelni fogja az elkövetkező hetekben és hónapokban.
A koronavírus jelenléte, terjedése és az azt körülvevő problémák és kihívások miatt Magyarországon is újabb változtatásokra van szükség, többek között az iskolai menzák gyakorlatában is.