Továbbra is stagnáló koncentrációról jelentett az NNK, noha egy városban emelkedést jegyeztek.
A statisztikákból kiderült, eddig összesen 425 897-en kapták meg a negyedik oltásukat Magyarországon.
Elmondása szerint a kormány valóban alapos munkát végzett, de tény, hogy szükség lett volna a többszöri és alaposabb ellenőrzésre is.
Eddig összesen 425 861-en vették fel a negyedik oltásukat covid ellen Magyarországon.
Már késő volt, nem lehetett megmenteni az életét.
A kifejezetten a koronavírus legdominánsabb változatai ellen kifejlesztett oltóanyagok már megkapták az előzetes engedélyt, így várhatóan hamarosan elérhetővé is válnak.
A hivatalos adatok szerint nőtt a kecskeméti Mercedes-gyár árbevétele és nyeresége is az elmúlt évben.
Eddig összesen 425 816-an kapták meg a negyedik oltásukat koronavírus ellen.
Kiadták a legfrissebb covid-adatokat, így is azt is megtudhattuk, hányan hunytak el az elmúlt héten.
A WHO bejelentése, miszerint a koronavírus már nem számít globális egészségügyi vészhelyzetnek, történelmi pillanat volt, ám ez nem jelenti azt, hogy a vírus eltűnt.
„Felzárkózóban” a koronavírus, legalábbis a levett minták alapján.