Lisziewicz Julianna immunológus, virológus, genetikus úgy gondolja, minél hamarabb be kellene magukat oltatniuk azoknak, akik ezt még nem tették meg, máskülönben súlyosbodhat a járványhelyzet.
A koronavírus-járvány kerekestül felforgatta a világot, és sajnos a játékipart is ugyanolyan komolyan érintette mint más szektorokat, éppen ezért több bejelentett címre még biztosan várnunk kell egy kicsit.
Ezt követően várhatóan jelentősen fognak csökkenni a számok, amik jelenleg nagyon magasak, és súlyos a helyzet.
Sokunkban felmerülhet a kérdés, mi tévők legyünk, ha éppen vakcinációra várakozván derül ki, hogy elkaptuk a Covid19 kórokozóját?
A koronavírus-járvány jelentősen korlátozza lehetőségeinket a szórakozásra, az Egyesült Államokban azonban 800 ember úgy gondolta, itt az ideje egy rave-partinak.
A görög kormány a húsvéti ünnepek közeledtével újranyitotta az országot úgy, hogy az intenzív osztályok alig 15 százaléka maradt szabadon.
Egyre több helyről kapunk olyan információkat, melyek szerint kizárólag akkor folytatódhat az oktatás a régi kerékvágásban, ha a felnőttek után a gyerekek is részesülnek a covid elleni védőoltásban.
Az eredmények azonban egyelőre kevés betekintést nyújtanak abba, hogy a vírus hogyan kezdett terjedni az egész világon, és sok kérdés megválaszolatlan maradt a járvánnyal kapcsolatban.
Rusvai Miklós úgy véli, amennyiben az átoltottság megfelelő mértékű lesz, úgy elkerülhető egy újabb hullám Magyarországon, ám a WHO félelmei jogosak a negyedik hullámra nézve.
Több tízezres tagsággal rendelkező csoportokban társalognak egymással a fiatalok arról, milyen helyen lehet biztonságosan megszervezni kijárási tilalom idején a házibulikat.
A mexikói kormány felfedte a valós koronavírusos esetszámokat, a kikerült eredmények szerint pedig a fertőzés okozta halálesetek száma közel 60 százalékkal magasabb annál, mint ahogy azt korábban kommunikálták.