Izraelben megmérték a harmadik adag Pfizer-oltóanyag hatékonyságát, és kiderítették, hogy megvédi az oltottakat a koronavírus-fertőzés súlyos szövődményeinek kialakulásától.
A koronavírus-járvány kezelésére létesített munkacsoport javaslatára a szlovén kormány bejelentette, hogy az ország teljes zárlatba vonul húsvétra.
Müller Cecília országos tisztifőorvos sem örül annak, amit az elmúlt hétvégén látott, szerinte életveszélyes ez a fajta emberi viselkedés.
Erről az országos tisztifőorvos beszélt a hétfői sajtótájékoztatóján, ahol nem győzte felhívni a figyelmet arra, hogy milyen fontos a védekezés, a szabályok betartása.
Komoly járványügyi kísérletbe kezdtek Barcelonában, ugyanis 5000 fő részvételével koncertet rendeztek számos óvintézkedés, mint kötelező maszkviselés mellett
A koronavírus-fertőzött fiatalember pár nappal később távozhatott volna a kórházból, ám még ez előtt saját kezével vetett véget életének.
Az új vírus agresszivitását mutatja, hogy több mint 10%-kal nőtt az új fertőzöttek száma egyik hétről a másikra.
A koronavírus-járvány okozta gazdasági és lelki hatásokról beszélt főként Ferenc pápa a Vatikánban virágvasárnap alkalmával, amely ismét hívők nélkül zajlott.
Ha minden jól megy, akkor már ma elérheti Magyarország a 2 millió beoltottat, ami egy újabb fontos mérföldkő lesz.
Szlávik János infektológus ismét a TV2 reggeli műsorának volt a vendége, és mondott néhány szót a jelenlegi járványhelyzetről.
A vasárnapi nap folyamán Igor Matovic, Szlovákia miniszterelnöke bejelentette, hogy hajlandó lenne tisztséget cserélni Eduard Hauger pénzügyminiszterrel tisztséget cserélni - adta hírül a szlovák TASR hírügynökség alapján az MTI.