Izrael a szíriai főváros, Damaszkusz közelében hajtott végre rakétacsapást.
Az interneten megjelent közlemény szerint jelentős számú katonát is vezényeltek a területre, akik közül néhányan balaklavát viselnek.
Állításuk szerint Volodimir Zelenszkij rezsimje adta parancsba, hogy a katonákkal szemben vegyi terrorizmust kövessenek el, amelyet bizonyítékokkal is alá tudnak támasztani.
Novák Katalin nagyon büszke a magyar katonák elszántságára, bátorságára, illetve a hazaszeretetükre, ami mindennek az alapja.
Állítása szerint a katonák kifogástalan oktatásban részesültek az egyetemen, egyúttal teljesen felkészültek arra, hogy a hadműveleti feladataikat gyakorlottan lássák el.
Az USA közleménye szerint amerikai katonák fognak érkezni Európába az ősz folyamán, ami egy ideiglenes kiküldetés része.
Azonnali illetményemelést követel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a miniszterelnöknek írt levelében, továbbá követeli a kisadózó vállalkozások tételes adójáról (kata) és a rezsicsökkentésről szóló rendelkezések visszavonását, azokról a szakmai, társadalmi egyeztetés megkezdését. A PDSZ Orbán Viktor kormányfőhöz írt levelében – amelyet eljuttattak az MTI-hez is – az írta: „ugyan Ön is többször kijelentette, hogy a […]
Szentkirályi Alexandra számolt be az eseményről, miután többek között Hajdúszoboszlón is ezen jelmondattal toboroz katonákat a Magyar Honvédség.
Nem sokkal Orbán Viktor miniszterelnök döntését követően a magyar kormányszóvivő is reagált, aki egyetért a béremelésekkel.
Azzal, hogy jelentős mértékben növelik a katonák és a rendőrök fizetését, a jövőben többen választhatják ezt a pályát.
Komoly feladatok előtt állnak a katonák és a rendőrök, így a kormány igyekszik aranyos illetményben részesíteni őket.