A férfit végül tetten érték, aki több mint 330 ezer forintos kárt okozott, és időközben kihallgatta a rendőrség.
A helyiek félnek a kábítószeres bandáktól.
A kerületi parkolásrendezés fő célja az volt, hogy csökkenjen a parkolóhely-keresés többletforgalma a közterületen, de más dolgokat is szem előtt tartottak.
Ismeretlen tettesek a kutyafuttatókban helyeznek el ételeket rejtett csavarokkal.
A részletek egyelőre nem ismertek, de időközben mentők is érkeztek a helyszínre, így lehetnek sérültjei a balesetnek.
A rendőrség ismét a lakossághoz fordult, ezúttal egy 28 éves nő ügyében, aki Budapestről tűnt el a napokban.
A józsefvárosi önkormányzat döntött, első körben pedig a Palotanegyedben lesz bevezetve az új szabályozás.
A hivatalos hatósági tájékoztatás szerint a Keleti pályaudvarhoz, a Verseny utcába riasztották a tűzoltókat.
A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a detonáció a Bérkocsis utcában történt, ahol tűz végül nem keletkezett.
Ezúttal Józsefvárosban történt a gyilkosság, és ugyanúgy mint egy héttel ezelőtt, egy nő az elkövető.
A rendőrség jelenleg is nagy erőkkel keresi a 25 éves nőt, akinek eltűnése ügyében a lakosság segítségét kérik.