Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

India készen áll arra, hogy jövőre emberes űrrepülést hajtson végre

Az Indiai Űrkutatási Szervezet hozzávetőlegesen egymilliárd euróra becsüli a program költségeit.

Rejtély: két héten belül három orosz holttestét találták meg Indiában

Alig két héten belül már a harmadik orosz holttestét találták meg Indiában, igen rejtélyes körülmények között. A legtöbben úgy vélik, a Kreml eltakarítja az útból az orosz elnök kritikusait.

Két gyermek életét vesztette egy robbantásban Kasmírban

Egy 5 éves kisfiú és egy 12 éves kislány vesztette életét Kasmírban egy robbantásban, mindössze egy nappal azután, hogy lázadók lelőttek négy embert.

Súlyos autóbaleset: csodával határos módon maradt életben az indiai krikettsztár

A 25 éves férfi egyedül tartózkodott a kocsiban, ahonnan csak úgy tudott kimenekülni, hogy betörte az ablakot, mielőtt a jármű lángra kapott volna.

Indiában hunyt el a Putyin ukrajnai háborúját bíráló orosz politikus

A jelentések szerint rövid időn belül két orosz állampolgár is szokatlan körülmények között halt meg egy indiai szállodában.

Putyin elvi értékelést adott Oroszország ukrajnai irányvonalával összefüggésben

Vlagyimir Putyin orosz elnök Oroszország ukrajnai irányvonalával összefüggésben adott elvi értékelést az indiai kormányfőnek.

Mérgező alkoholt fogyasztottak, legkevesebb 31 ember elhunyt Indiában

Ez már a sokadik tragédia Indiában: ezúttal két olyan faluban történtek halálesetek a mérgező alkohol miatt, ahol 2016-ban betiltották a szeszes italok árusítását és fogyasztását is.

India és Srí Lanka felkészült a Mandous ciklon érkezésére

A ciklon az előrejelzések szerint péntek éjfél környékén éri el Indiát az ország délkeleti partjainál.

Klímaválság: beltéri sáfránytermesztésre kénytelenek átállni a kasmíri gazdák

A kasmíri gazdák munkáját is nehezíti a globális felmelegedés: beltéri sáfránytermesztéssel kénytelen kísérletezni, mivel a világ legdrágább fűszere egyre kevésbé képes megmaradni a Himalája lábánál.

Rekordfogás: egy nap alatt 61 kg aranyat foglaltak le a vámosok

Komoly eredményekről számoltak be az indiai vámosok: a Chhatrapati Shivaji Maharaj repülőtéren egyetlen nap leforgása alatt összesen 61 kg aranyat foglaltak le.