A közleményben foglaltak szerint Magyarország Kelet-Európa egyik legnagyobb volumenű haderőfejlesztését hajtja végre.
Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy lett a Magyar Honvédség parancsnoka, akit Áder János nevezett ki.
A honvédelmi miniszter a korábbi helyettes államtitkárt javasolta a tisztségre.
Jelenleg 80 százalékos a magyar katonák átoltottsága, de a Honvédség szigora miatt a honvédelmi miniszter szerint ez az arány el fogja érni a 100 százalékot is.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleménye szerint már megkezdték a Lánchíd felújítását megelőző fém- és lőszermentesítést a Duna medrében, a munkálatok pedig várhatóan másfél hónapig fognak tartani.
Öt mobil oltópontot, úgynevezett oltóbuszokat biztosít a honvédség az oltási program meggyorsítására, amelyben akár naponta 150 embernek tudják beadni a koronavírus elleni vakcinát.
A katonák is szerepet vállalnak az oltási folyamat részeként, segítvén ezzel a terv megvalósítását, hogy szerdáig több mint 500 ezer ember kapja meg az oltását.
A Magyar Honvédségen belül jelenleg nagyjából 300 aktív koronavírus-fertőzött van, közülük ketten szorulnak kórházi ápolásra.
Az oltóanyag hatásmechanizmusáról prof. dr. Wikonkál Norbert, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ főigazgatója beszélt, kihangsúlyozván, hogy alaptalan a félelem a koronavírus-vakcinától.
A katona nagyon hálás azért, hogy a két rendőr a megfelelő időben volt a megfelelő helyen, mert ha nem így van, többen is meghalhattak volna.
Több fontos bejelentést is tettek a csütörtöki napon, így kiderült az is, hogy Várpalotán egy nagyon fontos fejlesztés fog megvalósulni, amivel erősebbé válhat a magyar hadiipar.