Mindemellett súlyos közlekedési fennakadásokat okozott: számos légijáratot töröltek, több vonat nem indul, illetve az Amszterdamtól északra található autópálya egyik szakaszát lezárták.
Egyelőre nem tudják megmondani, pontosan mi okozta a mindössze néhány hónapos gyermek halálát.
Sőt, a hollandok úgy döntöttek, hogy új fegyvereket készülnek rendelni a fegyvergyártóktól.
Felteszik a kérdést: ha most nem hagyjuk abba Oroszország háborújának finanszírozását azzal, hogy megvesszük az olajat, gázt, szenet és uránt, akkor mikor?
A holland elnök felszólította a kollégáit Európában, és a világ más részein, hogy segítsék Ukrajnát nehézfegyverekkel.
A környezetvédelem jegyében olyan törvényt fogadtak el Hollandiában, amely a farmerek megélhetését fenyegeti, fennáll a kockázata, hogy sokan teljesen tönkremennek.
A vizekbe kerülő hulladék összegyűjtése kulcsfontosságú, a legjobb azonban az lenne, ha eleve kevesebb hulladékot termelnénk.
A holland egészségügyi minisztérium a 12 év alatti halálos betegeken is engedélyezné az eutanázia végrehajtását.
A festményt a náci megszállás után a városi Amsterdam Bankban helyezték biztonságba, de a nácik betörtek a pénzintézet kincstárába, kifosztották és lerombolták. lkül eltűnt, és nem is került elő 75 évig.
Hatalmas emeléseket fog végrehajtani a holland Essent nevű energiavállalat, 25-30 százalékkal fogják megemelni a lakossági árakat.
A holland kormány szerint erre a hidegháború vége óta nem volt példa.