(A szerző véleménye nem feltétlen tükrözi a Liner.hu szerkesztőségének az álláspontját.)

Pár nappal korábban jelent meg egy írás Európa energiahelyzetéről az Euroactiv.com-on Alice Stollmeyer és Lukas Trakimavičius tollából, akik azt fejtegetik, ha az Oroszország által az Európai Unió ellen indított energiaháborút úgy lehet a legjobban kezelni, ha lehetőségként használjuk fel, és az energetikai átmenet felgyorsításával három legyet üthetünk egy csapásra: energiabiztonság, klímaválság és energiaszegénység.  Soron kívül A sok építkezés miatt tovább pusztult a Balaton nádasállománya

Alice Stollmeyer a Defend Democracy alapítója és ügyvezető igazgatója. A tudomány, a technológia és a társadalom társadalmi tanulmányozásában szerzett diplomát. Korábban az EU energia- és éghajlat-politikájának szakértője volt, jelenleg a demokrácia és a hibrid fenyegetések témakörében dolgozik.

Lukas Trakimavičius a NATO Energiabiztonsági Kiválósági Központjának kutatási és tanulsággyűjtési részlegénél dolgozik. Korábban a NATO-nál és a litván külügyminisztériumban dolgozott.

A két szerző kiemeli, hogy „nyilvánvaló, hogy az uniós országoknak már 2014 márciusától, ha nem korábban, akkor sokkal keményebben kellett volna dolgozniuk az energetikai átálláson. Sajnos, csak az Ukrajna elleni teljes körű háború kellett ahhoz, hogy a legtöbb kormány ráébredjen arra a tényre, hogy Oroszország évtizedek óta fegyverként használja az energiát”. 

„Szóval tegyünk hatalmas és egységes erőfeszítéseket most rögtön. Mert annyi ukrán élet forog kockán: ha most nem hagyjuk abba Oroszország háborújának finanszírozását azzal, hogy megvesszük az olajat, gázt, szenet és uránt, akkor mikor?”

– teszik fel a kérdést. 

Bár gyakorlati szempontból akár mindegy is lehetne, hogy Európa honnan szerzi be a számára szükséges földgázt és kőolajat, ha a németek vezette Unió azt mondja, hogy „nein”, akkor az „nein”. Talán még az asztalt is csapkodják mellé. 

Most pedig mondják: „nein, az orosz gáz nem jó gáz”, bezzeg a szaúdi az nagyon demokratikus, az sokkal jobb lesz nekünk, na, meg az azeri is, ahogy bármi más, ha nem Oroszországból jön. 

Ugyanis Oroszország nem csak megbízhatatlan kereskedelmi partner (azért ez elég erős állítás az Európai Uniótól, és még az Egyesült Államoktól is) – valójában arról van szó, hogy az Egyesült Államoknak nem tetszik, hogy Oroszország erős, ráadásul még Kínával is jóban van. 

Az Európai Unió pedig önként és dalolva áldozza fel magát az Egyesült Államok nagyszabású terveinek oltárán, ahogy az ukránokat is, hiába hangoztatnak közben más szólamokat. Tényleg az utolsó ukránig harcolna, de nem Ukrajnáért, hanem Oroszország ellen. 

Arról nem is beszélve, hogy elfogadták a tervet: az energiaellátási krízis miatt a most következő télen a tagállamok 15 százalékkal kevesebb gázt kell fogyasztaniuk, mindezt azért, mert a németek remélik, nekik majd így több jut. Csak arról feledkeznek el, hogy az Északi Áramlat-2-t is ők nem akarják megépíteni, ami minden problémájukat megoldaná – kivéve a morálisakat.

Ja, és érdemes megemlíteni Manfred Weber javaslatát, aki az Európai Néppárt elnökeként azt vetette fel, hogy egyenlően kellene elosztani az Európába érkező gázmennyiséget. (Nahát, megint egy germán, aki ki akar rabolni valakit? Ilyen még sosem volt.) Kedves Mafred, kinek mit intézett a kormánya… Bár velünk akár tárgyalni is lehetne, de még az asztal közelébe sem vagyunk hajlandók menni anélkül, hogy visszakapnánk azt, amit a németek korábban már eltulajdonítottak (lásd második világháború), valamint megkapnánk, ami nekünk jár az uniós jog szerint.

De térjünk vissza a szerzőink nagyon forradalmi ötletéhez:

„De még ha minden erőnket az energiaátállásba fektetjük is, ez nem megy egyik napról a másikra. Hogyan lehet tehát áthidalni a mostani és a nap közötti szakadékot, amikor már nem lesz szükségünk orosz gázra?”

– itt az újabb kérdés.

A célt kijelölték, amit mindenképpen el kell érni (talán közben utópiába is megérkezünk), és megadják a választ is: „a hollandok lehetnek a segítségünkre”.   

Kiemelik ugyanis, hogy kevesen tudják, hogy Groningen, Hollandia északi tartománya képes arra, hogy „gyengítse Oroszország energiaügyi befolyását Európa felett”. Ugyanis: „a Groningen-mező, a világ egyik legnagyobb földgázkészlete, amely mintegy 450 milliárd köbméter kitermelhető gázt tartalmaz. Összehasonlításképpen ez közel három évnyi európai gázimportnak felel meg Oroszországból”.   

Azonban van egy másik szempont, amelyet érdemes figyelembe venni – még a szerzőpáros is megemlíti: néhány évvel ezelőtt a holland  kormány úgy döntött, hogy fokozatosan leállítja a gázkitermelést Groningenben, ugyanis emiatt a tevékenység miatt folyamatosak voltak a fölrengések, amelyek a jelentések szerint nem jártak halálos áldozatokkal, de az évek során több mint 1 milliárd eurós infrastrukturális kárt okoztak.

A háború kezdetén már felmerült, hogy a ruszki gáz nem jó gáz, ezért nem szabad vásárolni, hiszen diktatórikus, mi pedig a demokráciát szeretjük. Akkor még mindenkinek nagy volt a szája Nyugaton: simán jók vagyunk az oroszok nélkül is. 

Nem – és erre kezdenek rájönni a vezetők is, ezért keresik a tartalékokat, és úgy hiszik, Hollandiában meg is találták, ezért kijelentik: bár a hollandok óvatossága érthető, „a helyzet súlyosságát tekintve vannak nyomós okok, amelyek miatt érdemes lenne inkább előbb, mint utóbb növelni a gázkitermelést Groningenben”. 

„Először is, ha Groningen a következő hónapokban nem növeli a kitermelést, akkor Európa egy nagyon nehéz tél elé nézhet. Ahhoz, hogy jó eséllyel átvészeljék az első orosz gáz nélküli telet, az uniós országoknak a lehető legnagyobb mértékben fel kell tölteniük gáztartalékaikat. Ezt azonban nem lesz könnyű elérni most, hogy Oroszország elkezdte korlátozni az Európába irányuló gázexportot, és az alternatív gázvezeték-szolgáltatóknak kevés szabad kapacitása van” – vetik fel. 

Remélem, nem tévedek, amikor azt mondom, én úgy emlékszem, hogy Európa volt az, aki fegyverként akarta használni a gázt és az olajat, amikor szankciókat akart bevezetni Moszkva ellen – az már nem olyan jó érzés, amikor a fagyi visszanyal, ugye? 

„Ráadásul nehéz feltételezni, hogy a cseppfolyósított földgáz (LNG) behozatala önmagában ki tudná tölteni az orosz gáz által hagyott űrt. Ami a kínálati oldalt illeti, az LNG-piac jelenleg rendkívül szűkös. A Freeport LNG-terminál leállása után az európai vevők számára még nehezebbé vált további LNG-szállítmányok beszerzése. A vevői oldalon ugyanilyen feszült a helyzet, mivel Európa LNG újragázosítási lehetőségei már így is korlátozottak” – folytatják.  

„Másodszor, kevés okunk van azt hinni, hogy Oroszország nem fogja nagyon rövid időn belül teljesen leállítani az Európába irányuló gázszállításokat. Ha valamire megtanítottak minket az elmúlt hónapok, akkor az az, hogy Vlagyimir Putyin orosz autokratát nem hatják meg az Ukrajna elleni háború gazdasági, emberi vagy politikai költségei” – teszik hozzá. 

Ahogy látjuk, Európát sem hatja meg, hogy a polgáraival mi lesz, legalábbis eddig nem hatotta meg, és a vezetőkhöz még mindig nem ért el a józan gondolkodásnak még csak a szikrája sem. 

Fontos: ezek még mindig ugyanazok. A korábbi ideológiákat felváltotta a MORÁL, de mindegy is, hogy mi az, a lényeg, hogy valamit követhessenek – csak ennek mindig ugyanaz a következménye: az emberek kirablása, majd megölése. 

„Természetesen fontos megjegyezni, hogy Groningen nem jelent csodaszert Európa energiagondjaira”.  „A legfontosabb eredmény, amit Groningen elérhet, hogy több időt ad Európának arra, hogy az új LNG-import-infrastruktúra fejlesztésével diverzifikálja az orosz energiaellátástól való elszakadást. Ugyanakkor a politikai döntéshozóknak is lehetőséget adna arra, hogy különböző energiahatékonysági kezdeményezések (hőszivattyúk, épületszigetelés stb.) és a megújuló energiaforrások gyorsított bevezetése révén csökkentsék Európa földgázigényét.”

Megérkezett a zöldlobbi is. 

„A téteket figyelembe véve bölcs dolog lenne Groningenre nemzeti és uniós kérdésként is tekinteni. Abban az esetben, ha a groningeni mező gázkitermelését felpörgetik, egy speciális kártérítési alapot lehetne létrehozni, hogy felgyorsítsák a házak megerősítését, és fedezzék az esetleges károkat, amelyeket a jövőbeni földrengések az óvintézkedések ellenére okozhatnak. Az alapból fel lehetne gyorsítani az adminisztratív kártérítési folyamatokat is, amelyek a jelek szerint ugyanolyan megterhelőek, mint a viszonylag enyhe földrengések és az eddig okozott károk” – jegyzik meg.  

„A jelenlegi gázárak mellett egy különleges, váratlanul felmerülő adó bőven fedezné a kártérítési költségeket”. Adó? Megint egy újabb adó? 

„Végső soron a holland kormánynak – szoros párbeszédben a groningeni lakosokkal – kell döntenie arról, hogy a gázkitermelést fokozzák-e vagy sem. Végül is ők, és nem bárki más, akik hősiesen kockáztatnák a házaikat.

Ugyanakkor azt is szem előtt kell tartaniuk, hogy most először Európa sorsa az ő kezükben van” – fejezik be az értekezést. 

A hollandok jártak úgy, hogy van valamijük, amivel segíthetnének Európában, mire Európa azonnal lecsapna, hogy az neki igenis kell! Erre vannak régi módszerek, érdemes megkérdezni a németeket. 

A végén a szerzők mégis visszatáncolnak egy lépést, hiszen még csak augusztus van, senki nem fagyott még meg, ezért csak kérnek, ráadásul odabiggyesztik, hogy ezt amúgy is a hollandoknak kell eldönteniük. 

Várjuk meg, mi lesz ősszel. Ez még csak a kezdet.