Az árak egyelőre még magasak, a vásárlók pedig kivárnak, ami miatt a hitelfelvételi kedv is megcsappant.
Az ingatlanpiac lassulásának első jelei után és az emelkedő kamatkörnyezet miatt sokan várják és várták, hogy párhuzamosan a hitelpiac is befékez.
Az ország „sebezhetősége” még tovább nőtt az elmúlt időszakban, amelynek negatív hatásait a szegények és kiszolgáltatottak érzékelik leginkább.
Közzétették, hogy az új Széchenyi MAX hitelek közül melyeket lehet már igényelni, és melyik bankok forgalmazzák azokat. Ezzel kezdetét veheti a kisvállalkozások rohama a szuperkedvezményes hitelekért.
A hitel felhasználható az MNB által meghatározott speciális beruházási célok finanszírozására is.
A legfrissebb adatok arra mutatnak rá, hogy csökkent azon fiatalok száma, akik banki hitellel rendelkeznek.
A Magyar Nemzeti Bank júliusban az alapkamatát és az egyhetes betéti kamatát is 2 százalékkal, 9,75-re emelte.
A Magyar Nemzeti Bank ugyan már 2021. júniusában elindította a kamatemelési ciklusát, de az egészen januárig kisebb lépésekben valósult meg.
A hitelsikerek.hu szakértője szerint fel kell készülni a kamatperiódus-váltásra, a törlesztőrészlet ugyanis nagyot emelkedhet, és érdemes szétnézni a piacon, akad-e olyan opció, amellyel kiváltható a már meglévő tartozás.
A csaknem egy éve elindult jegybanki kamatemelések hatására egy 15 millió forintos, 20 éves futamidejű, végig fix kamatú piaci lakáshitel havi törlesztőrészlete negyedével is magasabb lett, mint tavaly ilyenkor.
A többség hasonló esetben személyi kölcsön segítségével fedezné a költségeket.