A DK elnöke bejelentette, hogy országjárásra indulnak egy lakókocsi segítségével, mellyel az a terv, hogy körbejárják Magyarországot.
Többek között erre a kérdésre is válaszolt Gyurcsány Ferenc, aki azt is elmondta, mit tenne, ha ismét miniszterelnök lenne.
A volt magyar miniszterelnök, akit mai napig rengetegen vádolnak azzal, hogy tönkretette az országot, most azt mondja, a hivatalos útjain sosem utazott különgéppel.
Gyurcsány Ferenc nem vette jó néven Magyar Péter állításait, ami miatt többek között a kormány volt szolgálójának is nevezte a Tisza Párt elnökét.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke Rónai Egon vendége volt kedd este az Egyenes Beszédben, élő adásban reagált a korábbi miniszterelnök Magyar Péternek.
Magyar Péter u tán Gyurcsány Ferenc is az Egyenes Beszéd vendége lesz az ATV-nél, élőben reagál a Tisza Párt vezetőjének beszólására.
A Tisza Párt vezetője, Magyar Péter azt állítja, Gyurcsány Ferenc a háttérben együttműködik a Fidesszel, semmit nem akar elhinni a korábbi miniszterelnöknek.
Gyurcsány Ferenc ezúttal nem támadja Magyar Pétert, hanem sokkal inkább támogatja, ami a Fidesz szerint utasításra történik, miután Brüsszel mihamarabbi kormányváltást akar Magyarországon.
Gyurcsány Ferenc hirtelen nagyon aktívvá vált, Magyar Péterhez hasonlóan azon dolgozik, hogy előrehozott választásokat tartsanak Magyarországon.
Valószínűleg Gyurcsány Ferenc nem fog túlzottan örülni Magyar Péter sorainak, aki keményen üzent a volt kormányfőnek.
Már be is nyújtották az unortodox javaslatot.