Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Tízmilliárdból fogják fejleszteni a debreceni gazdasági övezetet

10 milliárd forint állami támogatást kap fejlesztésre az Észak-nyugati Gazdasági Övezet, amelyből Nagymacstól a leendő BMW-gyár területéhez utat építenek egyebek mellett.

Orbán Viktor: „Gazdaságban a lehetőségeink korlátozottak, tehetségben határ a csillagos ég”

Orbán Viktor, Magyarország kormányfője kifejtette a Nemzeti Sportnak adott interjújában, miért fontos a magyaroknak az Olimpia.

Kiderült, hogyan állnak a fiatalok a családtámogatásokhoz

A megkérdezettek jelentős többsége egy vagy két gyermeket tervez a jövőben és százból mindössze 1-2 családban terveznek négy vagy több gyermeket.

Komoly drágulás várható a baromfihúsok terén

Jelentősen emelkedtek a takarmányárak szeptember óta, valamint számos olyan körülmény uralkodott el a baromfipiacon, amelynek árrobbanást kellett volna eredményeznie.

Novemberre születhet meg a megállapodás a 200 ezres minimálbérről

Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár kijelentette, hogy továbbra is az a kormány célja, hogy a legalacsonyabb kereset elérje a 200 ezer forintot.

Soha nem látott mértékben használnak SZÉP-kártyát a magyarok

A koronavírus-járvány miatt a tavalyi év nagyon gyenge volt a nemzetközi és a hazai turizmus számára is, ám idén látszanak a javulás jelei.

Íme a drágulásbajnokok, ezeket a termékeket érintette leginkább az infláció

Nyilvánosak lettek a Központi Statisztikai Hivatal inflációs adatai 2021 júliusára is, amelyből kiderült, hogy egyes termékeknek mennyire durván kilőtt az ára.

Új lendületet kapott a turizmus, de a régi számoktól még nagyon messze vagyunk

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma több mint másfélszeresére nőtt júniusban 2020 júniusához képest, de 57 százalékkal csökkent 2019 azonos hónapjához mérten.

Az ÁSZ-elnök belengette: a cél a 0 százalékos SZJA lehet

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke annak a híve, hogy Magyarországon sikerüljön eljutni odáig, hogy egy forint személyi jövedelemadót se kelljen fizetni.

Négymilliárd euró profitra tett szert a BioNTech 2021 első felében

Csaknem négymilliárd euró profitot termelt 2021 első felében a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat, amely az amerikai Pfizer gyógyipari vállalattal együttműködve fejlesztette ki, majd kezdte el forgalmazni az úttörő mRNS-vakcinát.