Az egészségügyi miniszter szerint ötmilliárd dollárt spórolhatnak azon, hogy nem kell kezelni a dohányzás miatt kialakuló betegségeket, ráadásul emberek ezrei élhetnek így egészségesebb életet.
Az országos tisztifőorvos külön köszönetet mondott a fiatal generációnak, akik szintén elkezdtek regisztrálni az oltásokra, és ez a számokból is tisztán látható.
Rusvai Miklós virológus szerint már túljutottunk a harmadik hullám tetőpontján, a szakember ezért arra számít, hogy ezen a héten csökkenésnek indul a koronavírusban elhunytak száma.
A brazil járványhelyzet napról napra egyre drámaibb, a Brazília államainak kormányzói ezért most humanitárius segítséget kértek az ENSZ főtitkárhelyettesétől, a koronavírus elleni oltóanyagok és gyógyszerek beszerzéséhez.
A klinikai vizsgálatok eredményeire hivatkozva kérte az életkori alkalmazás kiterjesztését a Pfizer az FDA-tól.
Az új napi halálozási adatok szerint több húszas és harmican éveiben járó vesztette életét tegnap koronavírusos megbetegedés következtében.
A fiatalok oltásáról a regisztrált magyarok beoltása után dönt a kormány az operatív törzs szerint.
Az amerikai gyógyszergyártó pénteken bejelentette, hogy hamarosan megkezdi a 12-17 éves gyermekek oltását a vállalat koronavírus elleni oltóanyagának folyamatban lévő, 2a fázisú klinikai vizsgálatában.
Nem kizárt, hogy a Pfizer vakcinájával a 16 és 18 év közöttieket is elkezdjék oltani Magyarországon, amiről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt péntek reggel.
A mai halálozási adatok között is találni fiatalabb áldozatokat, ma azonban mindegyiküknél feltüntettek alapbetegséget.
Pillanatok alatt lélegeztetőgépre kerülnek azok a fiatalok, akiknél covid-fertőzést diagnosztizáltak az orvosok.