Igazi álomautót vezethet Charles Leclerc, aki a Ferrari versenyzőjeként éli az életét a Forma-1-ben, még ha ez nem is könnyű.
Összességében a Miami Nagydíj hozta az izgalmakat, amiket vártunk, még akkor is, ha nem szakadt le az ég, hiszen az még érdekesebbé tette volna a körülményeket.
Az elmúlt hónapok egyik legjobb videós anyagát rakták össze a Forma-1 hivatalos szerkesztői, és kicsit sem kellett csalódnunk, még azok számára is élvezetes lesz, akik nem beszélik a nyelvet.
A Miami Nagydíj is szép számokat produkál, az időmérő edzésről készült hivatalos összefoglaló videót például már 1,5 millióan látták.
Hoztunk számotokra egy igazi F1-es extrát a Miami Nagydíj szombati napjáról, amit végül a Ferrari versenyzői domináltak.
A Ferrari kibérelte magának az első sort Miamiban, de közel sem biztos, hogy ez lesz a végeredmény vasárnap.
Carlos Sainz Jr. továbbra is csak küzd az elemekkel, nincs meg a régi tempója, ide-oda pörög, kicsúszik, autót tör, valami nem stimmel vele.
Sebastian Vettel hirtelen arra lehetett figyelmes, hogy a volt csapatának autója megérkezik a bukótérbe egy sikertelen manőver végén.
Azok, akik az időeltolódás miatt esetlegesen nem tudták minden percét követni a pénteki eseményeknek, most örülhetnek, mert kapnak egy kis extrát.
A Ferrari spanyol versenyzőjének egyszerűen nincs szerencséje, folytatódik a vesszőfutása, miközben a csapattársa egyértelműen jobb teljesítményt nyújt nála.
Nagyon éles és határozott ez a kombináció, alig várjuk Tolvai Reni új klipjét, ami hatalmas durranásnak ígérkezik.