A balkáni bővítés pedig az Európai Unió egyik legfontosabb ügyévé vált.
Bár idén nagyságrendekkel kevesebb vízumot adtak ki az Orosz Föderáció állampolgárai számára, mint a korábbi évben, a schengeni vízummal rendelkezők azonban szabadon mozoghatnak az unió területén, ami viszályt keltett a tagállamok között.
Adam Glapinski nem abban látja a veszélyt, hogy a lengyel gazdaság is jelentősen lelassult, hanem inkább egy Berlin, Brüsszel és Donald Tusk által kidolgozott állítólagos tervben.
A nyilatkozat alapján a két ország vezetőitől elvárják, hogy megvitassák azon lehetőségeket, amelyek a kapcsolatok normalizálását célozzák.
Az orosz elnök beszélt többek között Európa biztonságáról, a NATO-ról és az ENSZ alapokmányával összhangban indított katonai műveletről.
Novák Előd szerint az elmúlt 18 év mérlegének megvonása után ügydöntő népszavazást kellene tartani a kérdésben.
Európa nem bővelkedik jelentős energiatartalékokban, Norvégia szinte az egyedüli ország, amely zöldenergiát és szénhidrogént egyaránt tud exportálni.
Megvan a véleménye Varga Judit igazságügyi miniszternek a baloldalról, ezúttal ő reagált a sajtóban megjelentekre.
A lengyel miniszterelnök szerint, ha mindenki olyan ütemben szállítana fegyvereket Ukrajnának, mint Németország, Oroszország már régen győzött volna.
Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke erős kritikát fogalmazott meg az Európai Unió, de főleg Németország felé.
A területfejlesztésért és uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli minisztert a brit The Guardian kérdezte a megállapodás kapcsán.