Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

ENSZ: a koronavírus miatt 15 éves csúcsokat dönt az éhínség aránya

Egy frissen nyilvánosságra hozott ENSZ-jelentés szerint 15 éves mélypontra, 2005 körüli szintekre emelkedett a globális éhínség a járvány következtében.

Az ENSZ dokumentálta az ukrajnai konfliktusban elfogott foglyok kínzását és bántalmazását

A kelet-ukrajnai szeparatista konfliktusban a harcoló felek által foglyul ejtett emberek szisztematikus kínzásoknak, szexuális erőszaknak és más visszaéléseknek voltak kitéve - állapította meg az ENSZ emberi jogi szervezete egy pénteken közzétett jelentésében.

A gyermekek jogainak súlyos megsértésével vádolja Izraelt az ENSZ

Az ENSZ háborús környezetben élő gyermekekkel kapcsolatos, minden évben elkészített jelentése szerint Izrael több száz esetben követett el súlyos jogsértéseket 2020-ban.

ENSZ: Világszerte romlott a helyzet a kábítószerfogyasztás terén a járvány ideje alatt

A legnagyobb problémát az opioidok jelentik, az Egyesült Államokban 50 ezren haltak bele a túladagolásba 2019-ben.

Az ENSZ békefenntartó missziói felkészülnek a lehetséges leállásra

Az ENSZ békefenntartó missziói világszerte felkészülnek a csütörtöki lehetséges leállásra, amennyiben a 193 tagú ENSZ-közgyűlés nem tud megállapodni a 2022. június 30-ig tartó évre vonatkozó új, 6 milliárd dolláros költségvetésről – közölték hétfőn tisztviselők és diplomaták.

„Hamarabb tanítják a gyermekeket háborús bűnökre, mint a számolásra”

Linda Thomas-Greenfield, az ENSZ amerikai nagykövete reagált a frissen nyilvánosságra hozott jelentésre, miszerint a 130 halálos áldozattal járó Burkina Fasó-i mészárlást 12-14 év közötti gyermekek követték el.

Az ENSZ szerint 400 ezer ember éhezik Madagaszkáron az egymást követő aszályok miatt

Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) szerint a Madagaszkár déli részén egymást követő aszályok 400 ezer embert sodornak az éhezés felé, úgy, hogy már eddig is többnyire a súlyos éhínség okozta a haláleseteket.

Több mint 40 ország sürgeti Kínát, hogy engedélyezze az ENSZ jogvédő vezetőjének beutazását Hszincsiangba

Az országok komolyan aggódnak az ujgur muzulmánokkal szembeni bánásmód miatt.

Az ENSZ bizonyítékai szerint belső szerveket lopnak a raboktól a kínai börtönökben

A szívek, a vesék, a májak és a szaruhártyák a legnépszerűbbek az ENSZ információi szerint, akiknek küldöttei „hiteles információra” tettek szert arról, hogy raboknak a belső szerveit távolítják el akaratuk ellenére a börtönökben.

Az ENSZ szerint „globális tervre” van szükség a G7-ek vakcinákra tett ígérete után

Az ENSZ vezetője arra figyelmeztet, hogy ha a fejlődő országokban élő embereket nem oltják be gyorsan, a vírus mutálódhat és ellenállóvá válhat a vakcinákkal szemben.