Mint kiderült, szokatlan közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartottak a rendőrök Veszprémben és a Balatonnál.
Miami-Dade megye polgármestere, Daniella Levine Cava elrendelte az összes 40 évnél idősebb épület ellenőrzését a területen, miután a floridai Surfside-ban összeomlott egy lakóépület, amelynek következtében öt ember meghalt, és több mint száz ember eltűnt.
A BRFK és a BKK közös, csütörtöki akcióján két embert elfogtak és több helyszíni bírságot szabtak ki.
Számos járókelőt megbüntettek a rendőrök a baleset-megelőzési ellenőrző akciójuk során, de a járművezetőket sem kímélték.
Több szálloda is jelezte leendő vendégei számára, hogy nem kérnék el védettségi igazolványukat, tehát akár van, akár nincs, szeretettel várják a látogatókat.
A rendőrség és a Budapesti Autósok Közössége egy közös megállapodást tervez, melynek segítségével a civilek videói gyorsabban eljuthatnak majd a hatóságokhoz, hogy mihamarabb jogkövetkezményei legyenek a garázdaságnak és a szabálytalanságnak.
A koronavírus-járvány terjedésének csökkentése érdekében hozott korlátozó intézkedések egy része lassan feloldásra kerül, az üzletekben pedig jelenleg négyzetméter alapján lehet vásárolni.
A második hódmezővásárhelyi tram-train szerelvény is sikeresen kiállta a próbát, és jól teljesített a kisiklás elleni biztonsági ellenőrzések során, így pedig már mindkét járművel elkezdhetik a forgalmi próbákat.
A Magyar Orvosi Kamara azt javasolja a belügyminiszternek, hogy ellenőrizzék a lélegeztetőgépen kezelt betegek terápiáját.
Szerencsére a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei ezúttal is résen voltak, és azonnal felfüggesztették a pékség működését.
Az ORFK hivatalos tájékoztatása szerint több ezer vezetőnél tapasztalták a rendőrök, hogy vezetés közben nem használták a biztonsági övet a volán mögött ülők.