A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környékén is fokozott ellenőrzésre kell számíatani a kínai elnök érkezése miatt.
Eredményesen zárult a februári közös akció.
Az óbudai rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a közlekedésbiztonságra.
Az akcióra február 19. és 25. között kerül sor.
Az államtitkár közlése szerint amelyik intézményfenntartó nem a pedagógusok béremelésére fordítja a kapott összeget, "le fog bukni".
A Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében 2024. január 22-én és 26-án ismét ellenőrizte a buszsávok szabályos használatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Aki nem tartja be a szabályokat, és tetten érik, súlyos milliókat fizethet, de akár a működési engedélyét is elveszítheti.
Két nap múlva több mint 3 millió hazai felségjelzésű járműre érvényes éves országos és éves vármegyei autópálya matrica jár le.
Ma reggel 7 órakor elkezdődött a rendőrség nagyszabású akciója a vasúti biztonság érdekében, miközben rendőrségi kutyákat is bevetnek.
Az FAA egy újabb Boeing-gép, a 737-900ER modellek ellenőrzését javasolja, hogy a középső kijárati ajtók rögzítése megfelelő-e.
Az egyik póniló a hátsó ülés előtt, a másik pedig egy kutaszállító dobozban próbált egyensúlyozni.