Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Nem az egészségügyisekkel, hanem az egészségügy helyzetével van baj

A beteg és az egészségügyi dolgozók egyaránt áldozatok.

ChatGPT az egészségügyben: virtuális kórházak, digitális betegek

A ChatGPT megjelenése mindent megváltoztat, szakértők szerint pedig nagy jelentősége lesz a jövő egészségügyi ellátórendszerében is.

Mintegy 60 százalékkal emelkedhet a legalább 20 éve dolgozó ápolók bére

Ez azt jelenti, hogy 20 év munkaviszony felett 260 ezer forinttal nőhet a fizetés, az ágazat pedig 50 százalékos emelésre számíthat, legalábbis a terv így szól.

Már működik az ország új onkológiai központja

A hivatalos tájékoztatás szerint megkezdte a működését az új onkológiai központ Salgótarjánban.

Nyolc újszülött halála miatt indítottak nyomozást egy kubai kórházban

Egyelőre vizsgálják, hogy mi vezethetett nyolc újszülött halálához egy kubai szülészeti klinikán.

Hivatalos: besorozzák Ukrajnába a női egészségügyi dolgozókat, tanulókat

Amint megkapják a hadköteles papírt, hét napon belül meg kell jelenniük a hadkiegészítő parancsnokságon.

Dobrev ígéri, kormányzásuk esetén megfékezik az inflációt

Többek között azt az ígéretet tette Dobrev Klára, hogy a DK kormányzásával megfékezik az inflációt, illetve rendbe teszik az egészségügyet.

A VOSZ az egészségügyi rendelettervezet visszavonását kéri a kormánytól

Megállapították, hogy a jogszabály-tervezet olyan szintű tévedéseket tartalmaz, amely félrevezeti a döntéshozókat, bevezetése esetén pedig tévútra viszi a magyar egészségügyet.

2010-ben 1198 milliárd forint jutott az egészségügyre, most 2884 milliárd

A magyar kormány továbbra is elkötelezett abban, hogy bővítsék az egészségügyi forrásokat.

A magyar háziorvosi körzetek 10 százaléka betöltetlen, 600 háziorvos hiányzik

Egyre komolyabb a baj a magyar egészségügyben: 2010 óta folyamatosan csökken a háziorvosok száma, mostanra pedig a praxisok 10 százaléka betöltetlen.