Kiemelték: a Nemzeti Kibervédelmi Intézet nem keres fel magánszemélyeket telefonon, és nem kéri el személyes adataikat.
Összességében 50 millió forintos kárt okozott a sértetteknek.
Egy felmérés szerint a lakosságnak többet kellene tennie annak érdekében, hogy megnehezítse a bűnelkövetők dolgát.
Gyalog ment át a célvonalon, az érmet és a kupát pedig örömmel elfogadta, aztán kiderült, valójában azért sikerült ilyen gyorsan beérnie, mert autóval teljesítette a távot.
Csányi Sándor továbbra sem ad befektetési tanácsokat a Facebookon, a csalók viszont annál inkább.
Nagyobb eséllyel veszik fel az áldozatok ezeket a hívásokat.
Nagy erőkkel vonultak ki értük, és kiderült, hogy több mint 9 millió forintot csaltak ki, de ennek most vége.
Úgy tűnik, az MLSZ Heves megyei igazgatója lehet az, akit azonnali hatállyal elküldtek a szövetségtől pénteken, mivel csalással gyanúsítják.
Csalás gyanúja miatt az MLSZ felmentette az egyik munkatársát.
Noha az újabb csalás javarészt a cégeket érinti, érdemes mindenkinek fokozottan figyelnie.
A leckék anyaga ismerteti a csalások különböző típusait, azt, hogy az ügyfelek miként védhetik meg magukat ezekkel szemben, és valós példákkal szemlélteti, hogyan is nézhetnek ki ezek a csalások.