Jó látni azt, amikor valaki ennyire boldog és kiegyensúlyozott a magánéletében, illetve a karrierjében, ráadásul Rúzsa Magdi abszolúte.
Nagy rá az esély, hogy amennyiben Ukrajnában eléri a katonai céljait Oroszország, Moldova lehet a következő áldozata.
Vlagyimir Putyin sokakat meglepett azzal, hogy inváziót indított Ukrajna ellen, azóta pedig számtalan elemzés született, hogy valójában ezt miért tette meg.
Ugyan Magyarország ellenzi a leghangosabban az olajembargót, nem csak a magyar kormány tartózkodik a hatodik szankciós csomag megszavazásától.
200 igen, 16 nem és egy tartózkodó szavazat mellett Bulgária is megszavazta, hogy segítséget nyújtsanak Ukrajnának a haditechnikai felszerelések javításában.
A tagok szankcióktól való eltérést igényelnek, mivel nem mindenkit ugyanolyan mértékben sújtanak az újabb szankció.
Tegnap már arról volt szó, hogy Lengyelországba és Bulgáriába nem érkezik gáz, a Gazprom azt mondja, ennek a rubelben fizetés az oka – vagyis a rubelben nem fizetés.
Újabb adag szankciót vetett ki az Európai Unió, amely a bolgár kikötőkbe igyekvő orosz felségjelzésű hajókat is érinti.
Az Egyesült Királyság és Hollandia fogja ellenőrizni a légteret Románia és Bulgária fölött.
Négy új, általában ezer-ezerötszáz fős harci egységet állítanak fel, amelyek a helyükön maradnak, ameddig szükséges.
A miniszterelnök kizárta, hogy országa katonai segítséget nyújtson, de mindent megtesz, hogy segítse Ukrajnát az emberpróbáló háborúban.