Mint mondta, mindig is ott volt benne, hogy nekik egyszer találkozniuk és beszélniük kell.
Mindez azután történt, hogy az ország ombudsmanjának friss jelentése széles körű hanyagsággal vádolta az egyházat.
Mindezt azért tették, mert nem egészen úgy kezelték a kislány eltűnésének ügyét, ahogyan az elvárható lett volna.
Most pedig bocsánatot kértek, noha a fiaskót az automatikus fordítással indokolták.
Az edző érthető módon nagyon dühös lett a végeredmény láttán, majd a meccs után bocsánatot kért a frissen érkező Kane-től is.
Javier Tebas, a LaLiga elnöke magyarázkodásra kényszerült, miután közzétett egy tweetet Vinicius Juniorról.
A mexikói Öböl-kartell bocsánatot kért, amiért elraboltak amerikai állampolgárokat, s közölték, a holttesteket átadják.
Ettől függetlenül persze hálás volt a felkérésért, mondván, „olyan érzés, mintha egyszerre jönne össze most minden”.
Az Epic Games évek óta rendszeresen megajándékozza játékosait ingyenes játékokkal, karácsonykor pedig fantasztikus címeket lehetett megkaparintani – többek között a Death Strandinget, ám volt egy kis bökkenő.
Ilyen sem gyakran történik: egy mozgássérült nő olyan szerencsétlenül esett el, hogy eltört a lábszára és bokaficamot is szenvedett, az őt ellátó mentősöket pedig fájdalmában pár szitokszóval illette. Most levélben kért bocsánatot a mentősöktől.
Bizonyára már sercegnek is a billentyűk az Instagram dolgozóinak ujjai alatt a bejelentésre.