Úgy fest, hogy az utazók többsége elégedett a fővárosi közösségi közlekedéssel, szívesen használják a lehetőségeket.
Kiemelte, a főváros semmit sem tett a szerződés meghosszabbítása érdekében.
Egyre furcsább helyzet alakul ki Karácsony Gergely körül a Budapest-bérlet miatt.
A főváros december végén kapott egy utolsó ajánlatot a Budapest-bérlet fenntartására és az agglomerációs járatok, HÉV-ek és buszok közös működtetésének folytatására.
A BKK tájékoztatása szerint számos nagy kapacitású járat egész éjjel közlekedni fog szilveszterkor.
Egyelőre nem ismertek a baleset pontos körülményei, így azt sem tudni, ki hibázott az incidens során.
A BKK hivatalos közleményét követően a MÁV-csoport pontosítást adott ki, amiben egyértelművé tette a helyzetet a Budapest-bérletek kapcsán.
Ha az utolsó pillanatokban is, de eldőlt a Budapest-bérlet sorsa.
Változik a közlekedés szilveszterkor és az új év első napjaiban Budapesten, amiről a BKK számolt be.
A Duna magas vízállása miatt a BKK arról adott tájékoztatást, hogy nem jár a 2-es villamos a Széchenyi István tér és a Boráros tér között.
Drágább és silányabb lesz a tömegközlekedés, ha az Építési és Közlekedési Minisztérium valóban kivezeti a MÁV és a Volán járatait Budapestről.