Döbbenetes, amit egy magyar mentőápoló művelt egy sérült beteggel, ami miatt most vádat emeltek vele szemben.
A 76 éves David Hunter megfojtotta halálos beteg feleségét, a bíróságon pedig érzelmes beszédében osztotta meg, miért tette.
Sajtóértesülések szerint pénteken délelőtt áll bíróság elé az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja.
A szélhámos férfi és három fia szerdán állt a bíróság elé, a csalással pedig rengeteg ember életét tették tönkre.
A legendás zenészt és férjét hívták fel az ügyvédek, hogy segítsenek kétségbe vonni a bíróságon az egyik állítólagos áldozat állításait.
Rendkívül szövevényes ügyre derült fény: meggyilkoltak egy hawaii akupunktőrt, a vád szerint pedig egy férfi tette, aki rájött, hogy felesége viszonyt folytat a gyógyítóval.
A bíróság szerint az orvos öngyilkosságot és gyilkosságot kísérelt meg akkor, amikor szándékosan lehajtott egy szikláról autójával úgy, hogy a járműben felesége és gyermekei is vele utaztak.
A Fővárosi Főügyészség indítványozta a letartóztatását, amit el is rendeltek, így a következő 30 napját biztosan a rácsok mögött fogja tölteni.
Egy brazil bíróság sikeresen elérte a szükséges többséget ahhoz, hogy a szélsőjobboldali Jair Bolsonaro volt elnököt nyolc évre kizárja a politikából.
A Dinamo Zagreb korábbi igazgatójának sikkasztási ügyébe keveredtek bele, évekre börtönbe kerülhetnek az érintettek.
A bíróságon erős kijelentéseket tettek, többek között, hogy a hollywoodi színész a 20-as és a 30-as évei elején járó férfiakat saját kielégülésére bántalmazta.