Pedig nagyon is jól jött volna a katalánoknak az argentin tapasztalata.
Lionel Messi nem zárja ki, hogy a szerződése lejárta után visszatér Barcelonába, hiszen ott nőtt fel, ő is, a felesége is és a gyerekei is szeretik azt a várost, azonban nem tudja, hogyan alakul a jövője a katalán klubbal.
Messi, ahogy már sokszor, ismét kifejtette, hogy ő és a családja is a korábbi sikerei színhelyén, Barcelonában akart maradni.
Bár a korábbi középpályás érkezését még be sem jelentették, a spanyol sajtó tényként kezeli, valamint azt is, hogy ez a két játékos lesz Xavi első szerződtetésre a katalánoknál.
Xavi úgy véli, hogy a jelenlegi csapat sokkal magasabb szinten is képes teljesíteni, mint amit eddig mutatott; csodálatos játékosokból áll a csapat, és szeretné, ha képes lenne "formálni" őket.
Az argentín sztárban felvetődött, hogy mégsem volt olyan jó lépés Párizst választani, elsősorban a családja miatt.
Xavi 2015 májusában csatlakozott az Al-Saddhoz játékosként, a szerződése edzőként 2022-ig szól, de az érzelmi kötődése fontosabb a papírnál, ezért ma leül beszélni a klubvezetéssel a jövőjével kapcsolatban.
Neymar a múlt héten egy promóciós rendezvényen válaszolt néhány kérdésre a Red Bullnak, az egyik szponzorának. Az interjúban a brazil beszél barátjával, Leo Messivel való kapcsolatáról, a játékosokról, akik a legjobban meglepték őt, mióta a PSG-hez érkezett, és a pályafutása utáni időszakról.
Carles Puyol hisz a klubban, és tudja, hogyha minden játékos száz százalékosan teljesít, akkor annak meg lesz az eredménye.
Ansu Fati eddig nem tudja azt nyújtani, amit tőle elvárnak.
A holland szakember hangsúlyozta, hogy bár a videón most az ő autója szerepel, hasonló incidensek a játékosokkal és családjaikkal is megtörténnek.