Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Hivatalos: megváltozott a BL-döntő helyszíne, 12 ezer szurkolót engednek be

Alekszander Ceferin, az UEFA elnöke bejelentette, hogy mégsem Isztambul lesz a Bajnokok Ligája döntőjének helyszíne a koronavírus-járvány miatti korlátozások következtében.

Angliába kerülhet Isztambulból a két angol csapat közötti BL-döntő

Törökország brit kormány általi kedvezőtlen besorolása miatt elkerülhet a Bajnokok Ligája döntője Törökországból, amennyiben sikerül megegyezni a szövetséggel a Championship rájátszásának elhalasztásáról.

Káosz alakulhat ki a Bajnokok Ligája döntője körül

Grant Shapps, Nagy-Britannia közlekedési minisztere bejelentette, hogy Törökország felkerült az ország „vörös listájára” a romló járványhelyzetre tekintettel.

Kétéves Bajnokok Ligája eltiltás várhat a Szuperliga lázadóira

Az UEFA kész komoly fegyelmi eljárást indítani azon klubok ellen, amelyek aláírták a Szuperliga megállapodást, és még nem határolódtak el kellőképpen a projekttől – közölte több, a helyzetet jól ismerő forrás az ESPN-nel.

Guardiola finoman ajtót mutatott a Manchester City kevés játéklehetőség miatt panaszkodó játékosainak

Pep Guardiola szerint azok a játékosok, akiknek nem tetszik, ahogy forgatja a Manchester City kezdőcsapatát, nyugodtan elmehetnek.

A lehető legrosszabbkor dőlt ki a Real Madrid világbajnok védője

Raphael Varane semmilyen szerepet nem fog játszani a Chelsea elleni meccsen Londonban, miután szombaton sérülést szenvedett.

Volt csapata ellen villantaná meg régi formáját a Real Madrid sztárja

Eden Hazard éppen, hogy visszatért hosszú sérüléséből, még nem tudja jól ismert formáját nyújtani. Megkaphatja erre a lehetőséget a Chelsea elleni Bajnokok-Ligája visszavágón?

Már Mbappé is rohamozhatja a Manchester City kapuját a holnapi BL-visszavágón

A vb-győztes csatár is Maurizio Pochettino Manchesterbe utazó keretének része a visszavágóra.

A Bajnokok Ligája új formátuma sem nyerte el Jürgen Klopp tetszését

Jürgen Klopp volt az egyik első, aki nyilatkozatban kritizálta az Európai Szuperliga ötletét, most, hogy az a projekt bedőlt, a Bajnokok Ligája új formátuma felé fordította a célkeresztet.

Elárulta az UEFA elnöke, kizárják-e a Realt a BL-ből

Az UEFA elnöke szerint kicsi az esély arra, hogy a jövő heti Real Madrid-Chelsea BL-elődöntő nem lesz lejátszva, de a szervezet még gondolkodik, mivel büntesse a Szuperliga-tervben részt vevő csapatokat.