Szerdán is érdemes lesz figyelni a sportcsatornákat, mert egymásnak feszül a Lazio és a Roma az Olasz Kupában, míg a Liverpool elődöntőt játszik az angol Ligakupában.
A Bajnokok Ligája után az Európa-ligában is sorsoltak, összeálltak a párosítások a negyeddöntős mérkőzésekre.
Noha a kedvenc csapata nem nyert Rómában, így is hatalmas élményben volt része, amit sosem fog elfeledni.
A PSG újabb edzőváltásra készül, ami egyúttal José Mourinho távozását is jelentheti Rómából, aminek sokan nem örülnének.
A legfrissebb hírek szerint José Mourinho készen áll arra, hogy másodszorra is visszatérjen Londonba, ahol egykor nagy sikereket ért el.
A klubnál tisztában vannak a sikeredzőjük esetleges távozásáról szóló pletykákkal.
Úgy tűnik, José Mourinho egy ideig még biztosan nem lesz a portugál válogatott edzője.
Korábbi sikercsapata ellen tudott győzni José Mourinho, aki ezzel ismét bizonyította, hogy nagyon jó választás volt a rómaiak részéről, ahol egyre inkább megveti a lábait.
Bejutott a Konferencia Liga döntőjébe az AS Roma, a csapat szurkolói pedig egy kevés pirotechnika használatával ünnepelték a sikert.
Három olasz klub is szívesen látná a csatárt a soraiban.
José Mourinho eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket eddig az AS Románál, mely helyzetet erősítésekkel akarja menteni.