Noha ez az utolsó dolog, amit a legtöbb előfizető hallani szeretne, valószínűleg újabb áremelést eszközöl az Xbox Game Passnál a Microsoft.
A Belügyminisztérium az anyatej árának emelésétől várná a tendencia megfordulását.
A gépekkel kapcsolatos problémák és a szigorodó ellenőrzés miatt további drágulás jöhet a repülőjegyeknél.
Emelkedett a fővárosi üzleti fogyasztók víz- és csatornadíja, addig ezzel szemben a lakossági díjak változatlanok.
Az elsőként Kanadában és az Egyesült Királyságban szűnik meg.
A nagykereskedelmi ár 4, illetve 5 forinttal emelkedik, ez pedig kihatással lehet az autósok által fizetendő árra is.
Minden egyes szolgáltató "korrigálja" szolgáltatásainak árait az inflációs adatokra hivatkozva. Úgy tűnik, a Yettel sem marad ki a sorból.
A cég közlése szerint az ügyfelek örülhetnek, hogy "csak" 15,4 százalékkal emelik szolgáltatásaik árait, miután elmondásuk szerint ez akár 22 százalék is lehetett volna.
A héten már harmadjára emeltek az üzemanyagárakon.
A tavalyi inflációtól kisebb mértékű, 15%-os áremelést hajtanak végre.
Esetenként 50%-ot meghaladó áremelésre lehet számítani március 1-jétől.