A mentők applikációját több mint 800 résztvevő előtt mutatták be egy konferencia keretében, az ÉletMentő pedig hatalmas sikert aratott nemzetközi szinten is.
Megtudhattuk azt is, hogy eddig hányan töltötték le az elmúlt hét végén aktivált, és egyelőre tesztüzemmódban futó alkalmazást.
A kormányinfó ideje alatt több fontos információ is elhangzott a védettségi igazolványhoz köthető applikációról, ami hamarosan elérhetővé válhat. Az alkalmazás már elkészült, aminek a segítségével igazolni lehet, hogy valaki megkapta a COVID elleni oltását.
A Magyarországon kiadott védettségi igazolványokhoz fejlesztett applikáció elkészült, melynek segítségével megkönnyíthetjük majd külföldi utazásainkat.
Egy újabb remek lehetőség, amin keresztül már a mobilapplikáción belül is megvásárolhatóak a negyedéves és éves bérletek.
Az Xbox projektmenedzsmentjének elnöke szerint hamarosan olyan kulcsfontosságú funkciókat is hozzáadhatnak az apphoz, mint például a mindenki által régóta várt achievementek listája.
Felettébb érdekes, egyben bizarr alkalmazást tettek közzé dán szoftverfejlesztők, amellyel kölcsönös beleegyezés alapján bonyolíthatjuk le intim együttléteinket.
Tudósokból álló csapat fejlesztette az appot, ami egy nyálmintából 10 perc alatt megállapítja, ha valaki koronavírus-fertőzött.
Azok, akik társkereső appokon találnak párt, gyakran tartósabb hosszútávú kapcsolatokat építenek ki – ezzel cáfolva azt a hitet, miszerint a technológia az alkalmi együttléteket segíti elsősorban az elköteleződés helyett, erre jutott egy új tanulmány.
A cupertinói vállalat habozás nélkül felfüggesztette az okoseszközökön meghívásos alapon működő alkalmazást, amelyen keresztül titkos találkozókat szerveztek meg. A Vybe Together nevű appon keresztül olyan emberek találhattak egymásra, akik szerettek volna egy jót bulizni anélkül, hogy be kellene tartani a közösségi távolságtartással és a maszkviseléssel kapcsolatos szigorú szabályozásokat. Az app többeknél kicsapta a biztosítékot, ugyanis […]
Azok, akik a Tindert használják, vagy azt tervezik, hogy kipróbálják a társkereső applikációt, most nagyon örülhetnek.