Elmúltál már 18 éves?
A mesterségesintelligencia-modellek megbízhatóságát vizsgáló, négyéves kutatási program indult az Innovációs és Technológiai Minisztérium 1,2 milliárd forintos támogatásával a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE).
Régi fotók alapján egészen bizarr és morbid felvételeket készíthetünk a mesterséges intelligencia segítségével, így lényegében újraéleszthetjük elhalálozott hozzátartozóinkat.
Az amerikai techóriás megígérte az alkalmazottainak, hogy a jövőben sokkal humánusabb mesterséges intelligenciát fog használni – mindezt azután tette, hogy elbocsátották a cégtől a két legnevesebb AI-etikus szakértőt.
Újabb szög került az emberiség koporsójába, miután az egyház vezetője bejelentette, többet nem imádkozhatunk algoritmusokhoz és komputerekhez.
A Harvard és az MIT tudósai kifejlesztettek egy olyan speciális algoritmust, ami képes detektálni a melanóma korai fázisát a bőrön, ezáltal megelőzhető a bőrrák elburjánzása.
Ha hihetünk az új kutatások eredményeinek, akkor algoritmusok segítségével pusztán egyszerű rádiójelek alkalmazásával javíthatnak hangulatainkon a jövő okoseszközei.
Az Epic Games bejelentette, hogy egy böngésző alapú applikációt tehetnek közzé hamarosan, amellyel számítógépekkel generált fotorealisztikus arcokat állíthatunk elő egy algoritmus segítségével.
A kifinomult, tanulásra képes algoritmusok és a biotechnológiai kutatások mind-mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az AI-nak köszönhetően a jövőben sokkal tovább éljünk.
A redmondi techóriás legújabb szabadalma értelmében a cég az elhalálozott emberek személyes adatait felhasználva akár 2D-s és 3D-s modelleket is létrehozhat, amelyekkel bármikor tudunk majd társalogni.
Felfüggesztették annak a népszerű dél-korai chatrobotnak a működését, melynek algoritmusa gyűlöletbeszédet és egyéb bántalmazásokat generált a felhasználók felé.
Egészen furcsa előrejelzéseket tettek a jövőnkről a világ egyik legerősebb algoritmusa segítségével.