A tálibok szerdán felvonultak, hogy bemutassák az Afganisztán elfoglalása során zsákmányolt haditechnikai eszközök egy részét, miután Joe Biden elnök megvédte a két évtizedes háború befejezéséről szóló döntését.
Korábban egy videó terjedt el a közösségi médiában, amelyen két férfi látható, amint megkínozzák, majd megölik a Nazar Mohammad néven ismert afgán humoristát és bloggert.
Az Afganisztánt rettegésben tartó Talibán terrorszervezet kijelentette, hogy nem akarnak monopóliumot maguknak a hatalmon, viszont jelenleg még nem adottak a békefeltételek.
Az Egyesült Államok megkezdi azon afgán állampolgárok kimenekítését, akik támogatták az amerikai és koalíciós műveleteket Afganisztánban – közölte a Biden-kormány egyik magas rangú tisztviselője. Az evakuálás július utolsó hetében kezdődik.
A török védelmi tárca megerősítette, hogy jól haladnak a tárgyalások az Egyesült Államokkal, hogy a török hadsereg átveszi a Kabuli Nemzetközi Repülőtér őrzését, amelynek köszönhetően maradhatnának külföldi nagykövetségek Afganisztánban.
Egy afgán parancsnok információja alapján megerősítette a Reuters nemzetközi hírügynökség, hogy egyik helyszíni tudósítójuk, Danish Siddiqui életét vesztette az afgán-tálib összecsapások közben.
Bírósági dokumentumokra hivatkozva a svéd sajtó arról számolt be, hogy életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték azt az afgán férfit, aki hét ember késelt meg az év elején.
A szigorú saríát és a radikális büntetéseket hozná vissza a Talibán terrorszervezet, amint sikerül visszaszerezniük a hatalmat Afganisztánban.
Az Egyesült Államok afganisztáni kivonulását vezető tábornok szerint a tálibok túlságosan gyorsan törnek előre a magára hagyott országban.
Csaknem két évtized után az Egyesült Államok katonasága elhagyta az afganisztáni Bagram légibázist, amely a szeptember 11-i terrortámadások után az al-Kaida és a tálibok elleni háború epicentrumává vált - közölte két amerikai tisztviselő.
Egy afgán férfi 2018-ban illegálisan utazott közel 4500 kilométert, hogy Törökországban megölje tőle elhidegült feleségét.