Berlin nyugati részén történt a tragédia, mintegy 30 sérültről tudni, egy ember életét pedig már nem lehetett megmenteni.
Nem túl gyakran láthatjuk válogatott futballmezben a magyar politikusokat, hiszen az esetek többségében teljesen más viseletet követel meg tőlük a protokoll.
Ukrajna fogolycserét akar Oroszországgal, addig az oroszok többeket bíróság elé álltanának, akik adott esetben súlyos büntetést kaphatnak.
Rácz Jenő ismét akcióba lendült, ezúttal vakon kellett tálalnia, ami még eltakart szemek nélkül is komoly feladat tud lenni.
Nem éppen a tervek szerint alakultak a dolgok Olaszország ellen a Nemzetek Ligája legutóbbi mérkőzésén Magyarország számára.
Minden hazai termelés arra fog irányulni, hogy az Ukrajnában élőket segítsék, mert egy pokolian nehéz tél várhat rájuk.
Fecó már nem először volt veszélyzónás, és talán nem utoljára, de még mindig versenyben van, miután a csapattársát szavazták ki.
Ukrajna első embere készen áll arra, hogy közvetlen tárgyalásokat folytasson Oroszország vezetőjével, aki továbbra sem mondott erre igent.
JLO nem éppen garbóban jelent meg, már csak az időjárás miatt sem, továbbra is bombasztikus alakja van, nagyon erős a kisugárzása.
Vikiék nagyon megadják a módját életük legszebb napjának, amikor hivatalosan is összekötötték az életüket, férj és feleség lettek.