Ukrajna ezúttal Ausztráliától kapott páncélozott személyszállító járműveket, amiknek nagy hasznát vehetik a háborúban.
Vannak pillanatok, amikor a háború lecsendesedik egyes területeken, de összességében senki sem érezheti magát teljes biztonságban.
A fiatal lány ismét útra kelt, ezúttal Franciaország felé vette az irányt, ahol sok esetben minden a divat köré épül.
Kecskeméten játszottak egyet a srácok, aminek egy fontos esemény állt a középpontjában, aminek sokan örülnek.
Szabó Franciska imádja a jó időt, a jó társaságot, a fotózásokat, és ilyenkor még inkább jó hangulatban van.
Szabó Franciska meg tudja védeni magát, többek között a férfiakkal szemben is, sokan rosszul járnának, ha szembe kerülnének vele.
Az USA ismét beleerősít, és rengeteg fegyvert tesz elérhetővé Ukrajna számára, akik azonban sokkal több mindent akarnak.
Ritkán látni ennyire közelről működésben közben egy rakétaszóró rendszert, ami ugyan régi technika, még mindig halálos.
Az USA elnöke igen kellemetlen helyzetbe került, amikor megállt a kerékpárjával, majd mindenki szeme láttára az aszfaltnak vágódott. Szerencsétlenségére egészen közelről rögzítették a balesetet, ami hamar bejárta a közösségi médiát és a nemzetközi sajtót.
A hírek szerint a Pentagon jelenleg azt fontolgatja, hogy további négy rakétarendszert tegyen elérhetővé Ukrajna számára az oroszok elleni háborúban.