A Készenléti Rendőrség Kiberbűnözés Elleni Főosztálya nyomoz abban az ügyben, melynek következtében napokig szünetelt az MKB-csoport autólízinges tagjának rendszere.
Közel egytizedével esett vissza a magyar export júliusban, ami főként az autógyártásban történt fennakadásoknak köszönhető.
Augusztusban 4,9 százalékkal magasabban voltak a fogyasztói árak a tavalyi értékekhez képest, ezáltal számottevő módon meghaladták a jegybank által meghatározott célokat.
Habár a hivatalos bemutató szeptember 22-én lesz, szivárogtatók révén idejekorán megtudhattuk, milyen specifikációkkal lesz ellátva a Microsoft Surface Go 3 notebook.
Nem feltétlenül a tömeg nagyságától függ, hogy pontosan mely eseményeken vehetünk részt az oltottságot igazoló dokumentum nélkül.
Mintegy 30-40 százalékkal drágább lehet jövőre az iskolai menza, ami gyerekenként 150 forint többletköltséget jelenthet.
Dr. Novák Hunor, csecsemő- és gyermekgyógyász szerint nem igazak azok az állítások, melyek szerint a negyedik hullám nem fogja megterhelni az egészségügyi ellátórendszert Magyarországon.
Az új kütyü segítségével lényegében automatikusan szabályozható a létfontosságú szerv inzulintermelése.
A Samsung Galaxy M52 5 G modell megkapta a Bluetooth SIG hitelesítést, melynek értelmében heteken belül várható a készülék piacra dobása.
Ha hihetünk a szóbeszédeknek, akkor a japán videojáték-ipari óriás a következő nagyszabású online eseményén a Square Enix kiadó régóta várt IP-jéről hullajthatja le a leplet.