Mérsékelt ütemben emelkedett a koronavírus-járvány intenzitása Magyarországon.
Egy felmérés alapján kétélű fegyverként használja a kormány a tavalyi intézkedést, mely szerint visszahozták a kiskereskedelmi vállalatok különadóját.
Egy újabb szimptóma került fel a delta variánshoz köthető tünetek közé, amely alapján egyértelműen diagnosztizálható a betegség.
A 28 éves férfi szándékosan ijesztgette a sofőröket a körforgalomban, végül ez jelentette a vesztét is.
A legfrissebb lista alapján az élen nem történt változás az előző évekhez képest.
Gyártási gondok adódtak az Apple Watch Series 7 okoseszközök kapcsán, az iPhone 13 modellekkel szeptember végén bemutatásra kerülő kütyük limitált példányszámban lesznek megvásárolhatók.
Joe Biden az afganisztáni kivonulást követően jelentősen veszített népszerűségéből, ami abból is látszik, ha most lennének a választások, csúfos vereséget szenvedne.
A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) 2010 óta jegyzi a május 1. és augusztus 31. közötti viharszezonban történt viharkárokat, és csak a kiindulás évben fizettek ki többet a társaságok, mint 2021-ben.
Idei csúcsot döntött a forgalom a budapesti albérletpiacon augusztusban, a kínálat bővülése miatt ugyanakkor az átlagos bérleti díjak a júliusi 150 ezres csúcsról 147 ezerre mérséklődtek.
Testi sértés bűntette miatt emeltek vádat azzal a férfival szemben, aki féltékenységből gyilkossági kísérletet követett el partnerén.