Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Szerző: Kolláth Benjámin

A Real Madrid TV-csatornájának volt munkatársa szerint már Mbappé üdvözlővideója is készen van

Egy újságíró, aki egykor a klub tv-csatornájánál dolgozott, azt állítja, a Real Madrid „hatalmas videót” készített Mbappéről.

Egyre nagyobb problémát jelentenek Indiában a hamisított koronavírus elleni vakcinák

Ismét forgalomban lévő hamisított koronavírus elleni oltásokat találtak Indiában, ahol már sokadik alkalommal kellett intézkedni hasonló csalás miatt.

Egy ember már életét vesztette a francia erdőtűzben

A francia Riviéra közelében hétfő éjjel óta tomboló tűzvésznek szerdán megtalálták az első halálos áldozatát, miközben már ezernél is több tűzoltó küzd a lángok ellen.

Házkutatás után nyoma veszett egy kormánykritikus belarusz lap főszerkesztőjének

A BelaPAN nevű hírügynökség főszerkesztője és egy riportere is szerdára virradóra tűnt el, egyelőre a kollégáik sem tudnak semmit hollétükről.

Előkerült Afganisztán vasárnap elmenekült elnöke

Asraf Gháni afgán elnök vasárnap, a tálibok Kabulba való bevonulása alatt hagyta el az országot, most pedig az is kiderült, hova távozott.

Rengetegen sérültek meg, miután ismét pánik tört ki a kabuli repülőtéren

Tizenhét ember sérült meg egy NATO-tisztviselő szerint szerdán a kabuli reptéren, miután az odavezető egyik kapunál tolakodás alakult ki az országból menekülők között.

Kiderült, hány amerikai katona állomásozik Tajvanon, kínai szakértők szerint ez „hadüzenettel ér fel”

Az Egyesült Államok szenátusának egy tagja, John Comyn Twitteren írt arról, hogy 30000 amerikai katona tartózkodik Tajvanon, amely hatalmas felhördülést keltett Kínában.

Sajtó: Mbappé már a madridi focistáknak üzenget

Sajtóértesülések szerint a PSG játékosa, Kylian Mbappé a közösségi médián keresztül elkezdte felkészíteni a Real Madrid játékosait, hogy hamarosan számíthatnak érkezésére.

Ancelotti Twitteren jelentette be: nem fogja leigazolni Cristiano Ronaldót

Carlo Ancelottitól, a Real Madrid új menedzserétől sokan várták azt, hogy kinevezése után mindent megtesz majd Cristiano Ronaldo leigazolásáért, a mester azonban Twitteren tudatta mindenkivel: esze ágában sincs.

A pánik enyhítése érdekében amnesztiát hirdettek a tálibok Afganisztánban

A nők elleni brutális elnyomásról híres csoport most a nők felé is nyitna, legalábbis arra kérték őket, hogy álljanak be az új kormány mögé.

A Barca elnöke: „Hiába szomorú Messi, a szükség ezt hozta”

Joan Laporta, az FC Barcelona elnöke Lionel Messi távozását követően ismét leszögezte: csak és kizárólag muszájból váltak meg az argentin sztárjátékostól.

Már Luis Suárez is menne a PSG-be

Lapértesülések szerint a 2022-ben lejáró szerződésű Luis Suárez szívesen menne barátai, Messi és Neymar mellé játszani a PSG-be, ezzel újra összejöhetne a nemrég még a Barcelonában brillírozó trió.

A Real érdeklődése ellenére a PSG-nél Mbappé-Messi-Neymar csatárhármassal számolnak

A Paris-Saint Germain azt szeretné, hogy Neymarral kiegészülve Lionel Messi és Kylian Mbappé alkossa a csapat támadó hármasát a következő szezonban.

A sajtó által kiszivárogtatottnál jóval többről is lemondott volna Messi, hogy maradhasson

Lionel Messi a Barcelonától való távozása alkalmából tartott sajtótájékoztatóján elárulta, jelenlegi bére feléről is lemondott volna, amennyiben azzal megkönnyítheti a klub dolgát új szerződése ügyében.

Így búcsúzott könnyezve a Barcelonától Lionel Messi, vastapsot kapott (videó)

Vasárnap délben tartotta utolsó sajtótájékoztatóját az FC Barcelona játékosaként Lionel Messi, aki több mint két évtized után távozik a csapattól. Az argentin játékost láthatóan nagyon megviselte, hogy mennie kell.