Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Szerző: Kolláth Benjámin

Rengeteg kisboltot mentett meg a magyar kormány programja

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Facebookon dicsekedett el azzal, hogy a Magyar Falu program keretein belül elindított támogatási program 1400 településen tudott kisboltoknak segíteni.

Megakasztották „a zsarolóvírusok Rolls-Royce-aként” számon tartott szervezetet

A brit Nemzeti Bűnöldözési Ügynökség (NCA) kedden bejelentette, hogy beszivárogtak és megakasztották a Lockbitet, egy világszerte több kibertámadásért felelős, zsarolóvírusokkal operáló csoportot.

Sorra zárnak be a magyar programozóképzők

Két hónap különbséggel két magyarországi programozóiskola is bejelentette, hogy bezár, mindketten gazdasági okokra hivatkozva.

Ezért nem játszott Messi a Miami hongkongi meccsén

Lionel Messi Kína legnagyobb közösségi oldalán igyekezett eloszlatni a találgatásokat azt illetően, miért nem lépett pályára az Inter Miami nemrég Hongkongban játszott barátságos mérkőzésén.

Egyelőre nincs megállapodás a béremelésről az Audinál

A hétfői, második fordulón sem született megállapodás az Audi dolgozóit képviselő szakszervezet és a vállalat vezetése között a bérekről.

Nem érdemelt vereséget az Újpest a KTE ellen, mégis kikaptak

Tekintve, hogy mennyi helyzetet dolgozott ki az Újpest a KTE otthonában, és még büntetőt rúghattak, nem érdemeltek volna vereséget.

130 ezer vízórában kell fontos műszert cserélni idén Budapesten

Budapesten több mint 130 ezer lakás-mellékvízmérő hitelessége jár le idén év végén, a cserével kapcsolatos tudnivalókra hívta fel a figyelmet a Fővárosi Vízművek.

Több mint 1500 dolgozójától válik meg a Nike

A Nike több mint 1600 munkahelyet szüntet meg, miután elkezdett csökkenni a kereslet sportcipőikre. A döntés egy három év alatt kivitelezésre kerülő spórolási terv része.

Hivatalossá vált Varga Judit lemondása

A múlt heti bejelentést követően pénteken hivatalosan is megszűnt Varga Judit képviselői jogviszonya a kegyelmi botrány közepette.

Nem jött be a Telekomnak a négynapos munkahét

A Telekom közel két év után leállította a négynapos munkahét tesztüzemét, arra hivatkozva, hogy nem minden munkavállaló tudott így "kellő hatékonysággal dolgozni."

Lövöldöztek a Kansas City Chiefs győzelmi parádéján, egy ember meghalt

A rendőrök két gyanúsítottat vettek őrizetbe, miután lövöldözés tört ki a Kansas City Chiefs Super Bowl-győzelme alkalmából rendezett felvonuláson. Egy ember életét vesztette, legalább tíz pedig megsérült.

Ez a PSG terve a Mbappé utáni életre

Sajtóértesülések szerint a Paris Saint-Germain egyelőre nem kapott értesítést arról, hogy Kylian Mbappé távozna a nyáron, a biztonság kedvéért azonban már van egy bevásárlólistájuk, amennyiben ez bekövetkezne.

Jogi útra terelheti a Szuperliga ügyét a FIFA és az UEFA ellen a Real és a Barca

Az Európai Unió Bíróságának közelmúltbeli döntését követően a Barcelona és a Real Madrid jogi lépéseket fontolgatnak az UEFA és a FIFA ellen a Szuperliga ügyében.

Újra balhézott Benzema, ezúttal egy edzésről viharzott ki

Értesülések szerint Karim Benzema otthagyta az Al Ittihad hétfői edzését, miután nem volt hajlandó követni a menedzser, Marcelo Gallardo utasításait.

Megkezdődött Dani Alves pere, egyre több részlet derül ki arról, mit követhetett el

Megkezdődött a Barcelona volt futballistája, Dani Alves ellen nemi erőszak vádjával indított per a katalán fővárosban. Az áldozat és barátnője, valamint unokatestvére vallomása sok részlettel szolgált az estéről, de Alves szerint „párhuzamos perek” folynak ellene és megtagadták tőle az ártatlanság vélelmének jogát.