Szoboszlai Dominik ismét pályára lép a Liverpool színeiben, ezúttal a Crystal Palace otthonában az angol bajnokság 16. fordulójában.
Több ember életét vesztette egy olaszországi kórháztűzben, aminek körülményei egyelőre vizsgálják a hatóságok.
15 éves volt, amikor elkövette a bűncselekményt az iskolai lövöldöző, ami után életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.
Szabó Simont nem kell félteni, ha véleményről van szó, keményen beolvasott a riválisoknak, akik átléptek egy határt velük szemben.
Eddig legkevesebb 11 ember haláláról tudni, akik nem élték túl az összecsapást Mexikóban, miután a drogkartell pénzt követelt a faluban élőktől.
Sarka Kata és barátnői már nagyon izgatottak, repülőre pattantak, hogy felköszöntsék Rogán-Gaál Cecília barátnőjüket.
Sánta László azonnal megbánta, hogy az erőt választotta Paprika Dorina ellen a Farm VIP párbaján, mert ezzel esélyt sem adott a 18 éves lánynak.
Újabb nem várt eredmény született az angol bajnokságban, ezúttal az Everton otthonában a Newcastle ellen.
A West Ham United is legyőzte a nemrég még veretlen listavezető Tottenham-ot, ahol szép lassan a tréner állása is veszélybe kerülhet.
A Vörös Ördögök most messze jobban játszottak, mint pár nappal ezelőtt a Newcastle ellen, ami 3 pontba került.