A Tesla megüzente dolgozóinak, hogy a Covid-19 miatt megszakított tevékenységük, és az összeomló kereslet miatt kényszerszabadságra és fizetéscsökkentésre kell számítaniuk.
Elon Musk a saját gyárát egyelőre még nem állíttatta át lélegeztetőgépek gyártására, de kínai részlegükkel együttműködve rengeteg ilyen eszközt tudtak a koronavírus-járvány által egyik legkomolyabban sújtott amerikai államba juttatni.
Attól függően, hol él az ember, már tapasztalhatta az elszigetelődés első élményeit, vagy éppen most táraz be WC-papírból és tésztából, hogy felkészüljön rá. Nem egyszerű dolog az embernek elzárkózni a társas kapcsolataitól, de még mindig jobb annál, mint amit a történelem során megtapasztaltak az emberek. Íme, 3 érdekes tény a karanténról.
Az első írásos emlékek a WC-papír használatáról az időszámításunk szerinti 6 századra nyúlnak vissza, a Kínai Birodalomban a gazdag és tehetős polgárok használták.
A svéd bútoráruház-lánc és az amerikai gyorsétteremlánc igen érdekes dolgokat hozott össze közösen.
Március 19-ig lehet megvásárolni ezt a mindenképpen egyedülállónak számító járművet.
A légitársaságok több ezer liternyi üzemanyagot pazarolnak el azzal, hogy üresen kell reptetniük járataikat, mivel a jelenlegi uniós szabályzat szerint elveszíthetik a korábbi légtérfoglalásokat, amennyiben ezek a repülők nem szállnak fel.
Úgy néz ki, az idei év első nagyobb trendje a digitálisan felújított felvételek lesznek, ezúttal egy motorsport-történeti esemény kapott új köntöst.
Egy negyedórás videó mutatja meg, mekkora áldozatot hoztak a károk minimalizálásáért.
A német csoport emellett több különböző, belső gyűjtésbe is kezdett, melynek következtében egy vezető bajuszától vált meg, míg egy másikat alaposan kitetováltak.