Csütörtök éjjel izraeli telepesek palesztin házakat dobáltak meg Molotov-koktéllal a ciszjordániai Burin községben.
A Bács-Kiskun megyei rendőrök vádemelést javasolnak egy szerb sofőr ellen, aki nagyjából 8,5 millió forint értékű régészeti leleteket szeretett volna Nyugat-Európába vinni.
Az elkövetők összesen kétmillió forint készpénzt vettek át egy idős férfitől, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felderítő egységei azonban résen voltak, és elfogták a bűnözőket.
A német döntéshozók attól tartanak, hogy az Oxfordi Egyetem és a svéd AstraZeneca gyógyszeripari vállalat közös fejlesztésű védőoltása nem kellően hatékony a 65 év feletti személyeknél.
A kínai mentőalakulatok további kilenc holttestet hoztak felszínre abból az aranybányából, amelynek falai két hete omlottak be.
Továbbra sem csillapodott a koronavírus-járvány intenzitása hazánkban, hiszen az elmúlt napokhoz hasonlóan hétfőn is tovább emelkedett mind a fertőzöttek, mind az áldozatok száma Magyarországon.
Többszöri alkalommal fizikálisan bántalmazta, valamint verbálisan szidalmazta a segítségére kiérkező mentőszolgálat tagját egy fiatal ludányhalászi nő.
A tinédzserek bizonyítottan nehezebben élik meg a bezártságot, amelynek következtében egyre többen döntenek úgy, hogy saját kezükkel vetnek véget az életüknek.
Lőszerrel való visszaéléssel és gyermekpornográfiával vádolták meg azt a szolnoki pedofilt, aki barátja kiskorú fiait kényszerítette szexre.
A St. Louisban található Washington Orvosi Egyetem kutatói rájöttek, hogy bizonyos emberek egészen különleges módon, mégpedig étkezés útján fertőződhetnek meg a COVID-19 kórokozójával.